Nóri a következő napokban rengeteget aludt, és szinte egyáltalán nem sírt, csak nyöszörgött, ha valami nem tetszett neki. Első nap megpróbálkoztunk a szoptatással is. Pont ekkor jött be Gabi megnézni, mi van velünk - hálistennek, mert segített egy kicsit az etetésben. Sokat beszélgettünk Bogival is, a szobatársammal, akinek már a második gyereke volt Liza, így végig nagyon sok mindenben tudott segíteni.
Jöttek látogatók is, reggel Zoli, és később anyukájával együtt mégegyszer; illetve anyukám, apukám, tesóim Lilla, Bálint, és a nagymamám; és estefelé még Ági is benézett, akinek nagyon örültem, mert elég rég nem láttam már.
Az első estén elvitték fürdetni a csecsemősök, és mondták, hogy jó lenne, ha otthagynám náluk éjszakára. Nagyon csalódott lettem hirtelen, hiszen már előző éjszaka is alig bírtam ki, hogy nem volt velem... Mikor érte mentem, kérdeztem, hogy nem lehetne-e mégis, hogy velem marad. Azt mondták, ilyenkor nagy az esély, hogy álmában bukik, és ha nem ébredek fel rá, baj lehet. Mondtam, hogy már csak felébredek, ha fulladozik a gyerek - erre azt felelték, hogy saját felelősségre magamnál tarthatom. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta, naná hogy nem vittem nekik vissza.
Aztán éjjel azért megszenvedtem vele, mert amilyen kis nyugis volt nappal, annyira sokat sírt éjszaka. Ekkor indulhatott meg a bélműködése, mert hallottam, ahogy kuruttyol a hasa. Éhes is lehetett, de még nem volt tejem, vagy rosszul szoptattam, nem tudom. Mindenesetre sokat sírt, és szinte csak a függőleges pozíció volt neki kényelmes, ami viszont egy idő után nekem nem volt kényelmes. Amúgy is nagyon fáradt és álmos voltam, és így még jobban kifáradtam. Aztán valahogy mégis sikerült néhány órát aludnunk. Nem tettem be a helyére, velem volt végig az ágyamban. Nagyon jó volt magam mellett tudni, nézni ahogyan alszik, érezni a babaillatát.
Másnap nappal megint nagyon nyugis volt, nem is sírt, és rengeteget aludt. Rájöttem, hogy egyetlen dolog miatt nyűgös csak: ha éhes, úgyhogy szoptatással mindig azonnal meg lehetett nyugtatni. Tanulva az előző éjszakából, én is sokat aludtam nappal.
Reggel Zoli jött látogatni; délután apukám testvéréék Eszter és Bandi; anyukám testvéréék Judit, Emese, Bence; nagymamám unokatestvére Guszti; és legutoljára anyukám unokatestvéréék, Zsuzsi, Maja, Anna, Balázs, Olivér. Kimerített a sok látogató, mert állni is nehezen bírtam, viszont örültem nekik és szívesen beszélgettem velük.
Délutántól másnap reggelig Gabi volt a portán, úgyhogy este kétszer is bejött hozzánk. Megköszöntem neki mindent, és beszélgettünk arról, hogy milyen élmény volt az egész. Ez valahogy olyan jól esett, hogy sírni lett volna kedvem. Azóta is egyébként elég sírós lettem, pedig én nagyon nem voltam az. Rájöttem, hogy a fájdalmakon túl tulajdonképpen mennyire szép volt az egész, és hogy milyen hatalmas dolog történt velem. És hogy mekkora felelősség zúdult rám.
Éjszaka aztán az előzővel ellentétben hálistennek nagyon jó baba volt, egyáltalán nem sírt, csak kétszer felkelt, evett és aztán aludt tovább. Így én is többet tudtam aludni.
Reggelre már egész jól voltam, tudtam ülni is, a járás is gyorsabban ment. Ahogy Bogival előző este megbeszéltük, reggel megkérdeztük az orvosokat és csecsemősöket, hogy ma hazamehetünk-e. Miután kiderült, hogy mindkettőnkkel minden rendben, beleegyeztek és elkezdődtek az utolsó vizsgálatok. Elvitték őket megmérni, majd kértek, hogy etessük meg őket, hogy lássák, mennyit esznek. Mivel Nóri ez előtt egy órával evett, és éppen elég mélyen aludt, sehogy sem tudtam belediktálni két kortynál többet. Visszavittem a csecsemősöknek, elmondtam hogy mi a helyzet, mire ők kevertek egy hatalmas adag tápszert, hogy akkor ezt etessem meg vele, mert biztos nem szopik jól... Hát eszem ágában sem volt belenyomni szegénybe a tápszert, tudtam jól, hogy semmi baj nincs az evésével, csak éppen nemrég lakott jól. Ráadásul tápszerellenes is vagyok.
Közben meghozták a zárójelentést, az anyakönyvi kivonatot, a lakcímkártyát, az eügyi kiskönyvet, úgyhogy már biztos volt, hogy hazamehetünk, így az a tápszer a csapban landolt. Kapott még egy BCG oltást, aztán elkezdtünk pakolni. Örültem, hogy végre hazamehetünk, de valahogy sajnáltam is. Nagyon megszerettem ezt a kórházat, valahogy nem volt igazán kórház jellege, és szinte mindenki egytől egyig nagyon kedves és segítőkész volt. És tudtam, hogy otthon már nem fogok tudni ennyit pihenni, még akkor is, ha hetekig otthon leszek a babával, lesz azért házimunka rendesen.
Zoli 1 óra körül jött értem, még az utolsó pakolnivalókat együtt összeraktuk, Nórit átöltöztettük és megpelenkáztuk, betettük az autós hordozóba, és irány a szabad levegő! Jól esett kimozdulni. Nóri az autóban rögtön elaludt, és csak órákkal később, itthon kelt fel.
