Az első megijedésem után többen is megnyugtattak. Tulajdonképpen normális, ha egy csecsemő sír, csak mivel az első héten kb alig hallottuk a hangját, ezért volt furcsa később. Még így is nagyon örülhetünk, hogy éjszaka legtöbbször csendes és gyorsabban visszaalszik, és csak nappal, elalvás előtt sírdogál egy kicsit. Ezt is csak azért, mert elalvás előtt már nem szeretném kivenni a kiságyából, hogy ne szokjon rá a karban elalvásra.

Kicsit ritkábban eszik, most már legtöbbször inkább 4 óránként, mint 3, az etetést nagyjából igény szerint csinálom. Volt már, hogy mikor már majdnem 5 órája nem evett és még mindig aludt, megpróbáltam felkelteni, de akármit csináltam, aludt tovább. Úgyhogy inkább mindig megvárom, hogy felkeljen, úgysem tudom felkelteni.

Evés után nappal egyre többet van fent, de amíg nem látom, hogy álmos, addig nem is próbálom altatni, abból csak hosszú sírás lenne. Ha már sokat pislog és ásít, akkor teszem le, amitől persze azonnal felpattan a szeme, először nyöszörög, aztán sír, ha nagyon sír, forgatom hasról hátra, hátról hasra, aztán egy idő után általában elalszik. Ha mégse, és nagyon sír, akkor egy-két percre kiveszem, míg megnyugszik, és újra visszateszem. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez jó módszer-e, de tényleg nem akarom, hogy a karomban aludjon el mindig.

Ma voltunk először sétálni egy fél órára, végigaludta. Viszont amikor hazaértünk és le kellett vetkőztetni, vissza kellett tenni az ágyba, akkor sajnos felébredt, és sokáig nem volt hajlandó elaludni. Meg kellett etetnem újra elég hamar, utána még elég sokat sírt megint, mire végre elaludt. Úgyhogy ez a séta amilyen jó volt, utána annyira szétszedte a napirendet.

Evés és alvás között, amikor éber, egyre értelmesebben néz. Az első héthez képest nagyon sokat fejlődött, képes ráfókuszálni az emberi arcra, és sokáig figyeli, összeráncolt homlokkal. Ha beszél vagy énekel neki az ember, még jobban figyel. És nem csak az arcra, hanem a tárgyakra is ránéz már, bár kevésbé ügyesen, de néha még követi is a tekintetével. Ha háton fekszik és mellette van egy játék, megfogni még nem próbálja, és csak véletlenül nyúl hozzá, de a kezével egyértelműen arrafelé hadonászik.

Már várom, hogy még tudatosabb legyen, hogy ne csak álmában mosolyogjon. És azt is várom, hogy végre kimehessünk a lovardába - úgy érzem, már képes leszek felülni Tündérre is (elképesztően hiányzik a lovaglás), Zoli meg addig eltologatja a babakocsit. Bárcsak minden hétvégén egyszer így kijutnánk!