A terhesség alatt végig minden rendben volt, a vérképem, a cukorszintem, a baba egészsége, az összes lelet, ultrahang, NST, stb. Egyedül a streptococcus tenyésztésem lett pozitív, ami miatt sajnos a szülés előtt antibiotikumot kellett kapnom. Mivel még így is volt esélye, hogy a baba megfertőződik, eléggé féltem ettől. Mástól egyébként nem, magától a szüléstől sem, csak inkább izgatott voltam, hogy milyen lesz.

Eredetileg Bálint Sándor volt a nőgyógyászom, akinél én is születtem, és akihez a 30. hétig jártam terhesgondozásra. Sajnos ő már nyugdíjas mivolta miatt nem vállal szüléseket, ezért átkerültem Kovács Zoltánhoz, aki szintén a Szent Imrében, szintén a természetes szülés híveként dolgozik. Ez az elv nekem nagyon fontos volt, szerettem volna minél kevesebb beavatkozással, természetes úton szülni a gyerekemet, mert tudtam, hogy számára ez a legjobb a későbbi életére nézve is.

Bálint Sándor még augusztus 14-ére írta ki Nóri születésének időpontját, Kovács Zoltán ezt megváltoztatta augusztus 22-re, mert fiatalabbnak gondolta. Mivel ő éppen augusztus 25-ig szabadságon volt, ezért benne volt a pakliban, hogy nem nála, hanem egy ügyeletes orvosnál fogok szülni. De ez engem nem érdekelt különösebben, sokkal fontosabb volt, hogy ki lesz a szülésznőm, mert tulajdonképpen ő az, aki végig ott van és segít a szülésnél, az orvos pedig csak ha baj van, akkor avatkozik be.

Szintén a természetes szülés híveként Molnár Gabit választottam szülésznőnek, akivel már a terhesség alatt is többször találkoztunk. Nagyon szimpatikus volt már az első pillanattól. Csendes nyugodtsága és hozzáértése engem is megnyugtatott, tudtam, hogy minden rendben lesz.

Augusztus 18-án este kezdődött valami. Először a derekam fájt, pont olyan volt, mint amikor megjön. Aztán éjszaka már az alhasam is fájt, szabályos 5-10 perces időközönként. Sejtettem, hogy ez még nem az a kategória, amikor rohanni kell a kórházba, de mivel a fájdalom miatt nem tudtam aludni, éjszaka elkezdtem összepakolni a kórházi cuccot. Másnap egész nap ugyanígy folytatódott, talán csak egy picit erősödött. Közben rózsaszínes-átlátszós ragacsos folyásom lett, ami sejtettem, hogy a nyákdugó lehet.

Már reggel beszéltem Gabival, mert nem tudtam, mit csináljak, menjek be a kórházba vagy sem. Ő rám bízta a döntést, mert érezte, hogy a szülés még odébb van, de tudta, hogy ha bemegyek, az jobban megnyugtat. Nem is a fájások miatt izgultam, hanem nem tudtam, nyitva van-e a méhszáj, szivárog-e a magzatvíz, mert akkor a streptococcus miatt antibiotikumot kellene kapnom.

Főleg emiatt úgy döntöttünk, hogy este 10 körül bemegyünk a kórházba. Bent először megvizsgáltak, majd felraktak NST-re, ahol látták, hogy tényleg vannak fájásaim, ezért felvettek. Zolit hazaküldtem, mert mondták, hogy a szülés azért még messzebb van.

Éjszaka és másnap délelőtt ugyanígy folytatódott, de délutánra érdekes módon szinte teljesen elmúltak a fájások. Nem értettem és ideges voltam, mert éjszaka alig tudtam aludni annyira fájt, és most meg elmúlt... Már lassan 48 órája fájt, és még mindig semmi. A vajúdóból már mindenki elment szülni, pedig én jöttem közülük legelőször. Közben a hangulat egyébként jó volt, nem voltunk sokan a vajúdóban, megismerkedtünk egymással és sokat beszélgettünk. Az ügyeletes orvosok és szülésznők is mind nagyon kedvesek voltak, a fájásokat leszámítva jól éreztem magam.

Aztán este 8 körül, amikor a vajúdó és az összes szülőszoba is teljesen kiürült (tök egyedül voltam bent), végre erősödtek a fájások, amit NST-n is lemértek. Egyre durvábban fájt, egyre sűrűbben, egyre hosszabb ideig. 9 körül szóltam Zolinak hogy jöjjön, és az orvosok Gabit is felhívták. Mire Zoli megjött, már kb. percenként voltak fájásaim, alig szűnt meg. Mikor Zoli átöltözött, azonnal mentünk a szülőszobára, pedig Gabi még nem jött meg.

Azon kívül, hogy egyedül voltam, annak is nagyon örültem, hogy éjszaka szülök, mert az alternatív szülőszobának (ahol volt franciaágy, matrac, szülőszék, fitt-ball labdák, bordásfal, és egy nagy sarokkád is) nagyon jó hangulata volt - félhomály, mécsesek, hangulatvilágítás, relaxációs zene. Közben Gabi is megérkezett.

Szóval minden tökéletes volt, leszámítva, hogy a fájások annyira erősek voltak, hogy brutálisan szenvedtem. Először állva a bordásfalba kapaszkodva volt kényelmes, aztán térdelve a matracon egy labdára támaszkodva. Aztán Gabi kezdte megtölteni a kádat és belementem. Nagyon kellemes volt, picit lecsillapította a fájdalmat, de nagyon gyorsan tágította a méhszájat, úgyhogy lassan itt is felerősödtek és a végére szinte elviselhetetlenné váltak. Zoli folyatta a vizet a hasamra, végig ott volt és segített amiben tudott.

Tudtam, hogy a streptococcus miatt nem szülhetek a kádban, ezért amikor végre jöttek a tolófájások, ki kellett szállnom. Kínszenvedés volt minden fájás, ráadásul székelési ingerem is lett. Ezért elmentem wc-re, de persze ott is jöttek a fájások, nem volt kellemes érzés... Aztán ráültem a szülőszékre, és Gabiék szép lassan előkészítették a lepedőket a szék alá, hogy ha megszületik, oda szülessen. Ekkor már az ügyeletes orvos, Olawuyi Samuel is bent volt.

Aztán Gabi egyszer csak azt mondta, fel kellene mennem az ágyra. Csak másnap tudtam meg, hogy azért, mert nagyon beödémásodott a gátam, és nem akarták hogy bármi baj legyen. Pár tolás után, mikor már nagyon éreztem a fejét és nagyon szerettem volna minél előbb megszülni, gátvágást kellett csinálniuk. Ez után szinte a következő tolásnál kijött a feje és az utána következőre a teste is, 00:52-kor. Nagyon nagy megkönnyebbülés volt. Gabi felvette, megnézte, és aztán rögtön rám rakták kb. 10 percre, a köldökzsinórt addig nem vágták el. Nagyon jó érzés volt, ahogy ott pihegett rajtam csupaszon. Közben a méhlepény is kijött.

Viszont Nóri sajnos nem sírt fel, csak nyöszörgött, ezért Gabi levegőt fújt az orrába és szájába, de még így se sírt igazán. Elvitték megmérni és felöltözni, közben engem valahogy összekapartak és egy lepedővel a lábam között felálltam megnézni őt. Mivel még mindig nem sírt igazán, mondták, hogy el kell vinniük egy inkubátorba, ahol majd reggelig melegen tartják. Ez nagyon rosszul esett, mert úgy képzeltem, velem lesz egész éjszaka, de persze fontosabb volt, hogy rendbejöjjön.

Át kellett mennem egy másik hagyományos szülőszobába, ahol Samuel összevarrt. Ez egy újabb kellemetlen dolog volt, mert azt hittem vége a fájdalmaknak, de mégse volt vége. Még érzéstelenítővel is eléggé fájt, ráadásul remegtek a lábaim, kezeim, mindenem a kimerültségtől. A varrás után otthagytak minket Zolival majdnem 2 órára. Ezt többnyire alvással töltöttem, de közben végig annyira üresnek éreztem magam, nagyon szerettem volna, ha ott van mellettem Nóri, és tudom hogy jól van, de nem volt ott... Ha nem lett volna a gátvágás és ha rendesen felsír, akkor ott a másik szülőszobában maradhattunk volna hármasban két órát, és utána éjszaka is velem lehetett volna az osztályon, de nem így alakult...

2 óra után ki kellett mennem wc-re. Azt gondoltam, simán kimegyek és visszajövök, de hirtelen sok vért vesztettem és nagyon ki is voltam merülve, így a wc-ről visszafelé hirtelen elszédültem, nem láttam nem hallottam. Zoli valahogy megtartott, aztán lefeküdtem és elmúlt. Nem gondoltam, hogy ennyire el fogok fáradni. Aztán Gabi is bejött, mondta hogy jobban van a baba. Valahogy összekapartak, beültettek egy tolószékbe és átvittek az osztályra, ahol először megnéztük Nórit - csendben aludt a jó melegben -, aztán bevittek egy kétágyas szobába. Egy lány volt ott még a babájával, akivel napközben találkoztunk már a vajúdóban, örültem neki. Zoli és Gabi bepakolták a cuccaimat, és aztán magamra hagytak.

Reggelig megint csak kb. 2 órát aludtam (ez már a harmadik ilyen nap volt). Nagyon kivoltam, járni alig bírtam, ülni egyáltalán nem. Aztán valahogy mégis lezuhanyoztam, aztán amint lehetett, elmentem Nóriért, és innentől végre már folyamatosan velem volt.