Ahogy eddig is, megint egyre többet és egyre jobban beszél, de még mindig csak a szavak első szótagát mondja, illetve azt ismétli a másodikban, nagyon ritkán tud két különböző szótagot összerakni, még mindig nem tudja a cs, k, g, l, r, z, zs hangokat kimondani. Néha bekattan neki, hogy valamit eddig rosszul mondott és elkezdi jól mondani (pl. a hintát sokáig "hátá"-nak mondta, de egy hete rájött hogy az "hita"; vagy hogy a nem az nem "ne", hanem "nem", és azóta úgy mondja). Egyre több igét használ, érti a "mit csinál?" kérdést is, lehet vele beszélgetni, mindenre válaszol, mindent kimond, csak éppen sokszor csak én értem. De igyekezet, kitartás és kedv az van benne hálistennek.
Szeret énekelni, dudorászni, a dallamot tisztán énekli, jó a hallása szerencsére. A szöveg persze nem megy hozzá, vagy maximum csak az első szó vagy szótag. Egyre nehezebb dallamokat hallok tőle, régebben csak a "boci boci", "süss fel nap", "hinta palinta", és ilyen egyszerűbb dalokat énekelt, most már sokszor dúdolja pl. az "egyszer egy hétpettyes"-t is, ami azért nem olyan egyszerű már.
Egyre ügyesebben rajzol, a ceruzát automatikusan jól fogja (nem marokra, hanem az ujjaival), pedig sohasem mutattam neki. Egyelőre csak firkálni tud, de ha mondom neki, hogy "rajzolj neki hajat", vagy "színezd ki a testét" akkor oda tudja tenni a ceruzát ahova kell, és ott firkálgat.
A számokat egész jól el tudja mondani egymás után, kb. 8-ig, persze néha kimarad néhány, és nyilván számfogalma sincs még, csak mint egy mondókát, úgy mondja. ("E, te, há, né, öt, hat, hét, nyo")
Zoli sikeresen rászoktatta a mesefilm nézésre, kedvence a Bogyó és babóca, Ho-ho-ho horgász, Vizipók csodapók. Ezeket Zoli laptopon nézi vele, én nem nézek vele semmit, hogy legalább tőlem ne követelje. Így is egész nap azt hajtogatja, hogy "bogyó", "hoho", "pó". Olyankor eléneklem neki a főcímdalt, már ezzel is meg szokott elégedni.
Az ekcémája a homeopátiás golyóktól sokkal szebb lett, 100%-osan sajnos nem múlt el, de Molnár Mariann szerint nem is fog teljesen elmúlni soha, ilyen az alkata, csak javítani lehet rajta. Tegnap, márc. 18-án kapta a 18. havi oltást (DTPa + IPV + Hib), és a pneumococcus elleni oltás harmadik (és egyben utolsó) adagját. Valamelyiktől jól be is lázasodott éjszakára, nappal pedig nem tudott járni, nagyon fájt a lába. Mára viszont mindkettő elmúlt. Nagyon gondolkozom hogy beadassam-e neki a meningococcus elleni oltást is, ez nem kötelező, de azért mégis egy halálos betegség. Nem tudom mit csináljak, mert közben meg tudom hogy a mérgek amiket ezzel együtt beadnak neki, akármi egyebet is okozhatnak.
Mostanában, hogy végre kicsit jobb az idő, a délelőtti séta után mindig kint maradunk kicsit a kertben, és a kutyákkal játszik. Annyira szereti őket, hogy sírni szokott mikor beviszem végre az udvarról. Folyton őket emlegeti ("Tyityi, Mama"), és hálistennek a kutyák is szeretik őt, odabújnak hozzá, szaglásszák, nyalogatják, nem zavarja őket, ha a farkukat huzigálja, vagy bármilyüket megfogja, megsimogatja. Tőlük egyáltalán nem fél, de más kutyáktól tart, ha ugatnak. Amelyik nem ugat, azt szereti, ismeretlenül is.
Voltunk 4 napot Nyíregyházán, ahol elmentünk az állatkertbe is. Nagyon élvezte és nagyon el is fáradt, de érdekes volt, hogy sok állattól tartott, főleg az elefántot nem szerette, de más nagyobb ismeretlen állatoktól is látszott hogy fél. A szállodában a medencében imádott órákig pancsolni, bár a víz itt klóros volt, úgyhogy sokat nem merült, de nagyon ügyes volt.
A babausziban is egyre ügyesebb, pedig csak kéthetente járunk, amit nagyon sajnálok, mert egyszerűen imádja. Nagyon szeretném, ha majd nagyobb korában is rendszeresen járna úszni, mert látom hogy ez imádja, nem fél tőle, és még jót is tesz. Sajnos lovagolni nem tudom kivinni, mert én is csak úgy tudok kijárni, hogy addig ő anyukámnál van, ott alszik délután. Tartok tőle, hogy most már félne, ha lóra ültetném (mikor kicsi volt, még nem volt félelemérzete, de most már van), majd meglátjuk.
Szeretném, ha most tavasszal tudnánk néha kiránduni is együtt, de ez teljesen esélytelennek tűnik, Zoli annyit dolgozik hétvégén is, és folyton tele vagyunk programokkal. Pedig ez nagyon fontos lenne. Azért én edzem őt a hosszú sétákra, babakocsit továbbra sem használunk soha, és igyekszünk minden nap legalább egy órát sétálni. A kismotort se szeretném az utcára kivinni, az maradjon csak a lakásban, ő pedig odakint használja a saját lábait. Szeret és bír is sokat sétálni hálistennek, sosem kéredzkedik fel, maximum ha már nagyon fáradt, akkor egyre lassabb és kicsit nyűgösebb, de még sosem kellett felvennem az utcán.