Régebben azt gondoltam, majd a második gyerekemet külön blogba írom, de rájöttem, hogy később nem tudom majd a két gyerekkel kapcsolatos gondolatokat, történéseket kettéválasztani, így maradnak egy blogban, maximum majd külön bejegyzésben írok róluk. Nagyjából két hét múlvára vagyok kiírva Ákossal, így még gyorsan megpróbálom leírni az eddigi élményeimet vele kapcsolatban.

Miután Nóri annak idején az elhatározásunkat követő második hónapban megfogant, gondoltunk, másodszor is így lesz. Hát nem így lett, 9 hónapot vártunk rá. Én eléggé aggódtam már a végén, sokminden megfordult a fejemben, hogy ez mitől lehet, persze lelki dolgok, hiszen fizikailag egészségesek voltunk. Zoli persze nem aggódott, de a férfiak már csak ilyenek. :) Sokszor gondoltam, hogy el kellene menni segítséget kérni bizonyos emberekhez, akik talán többet tudnánk mondani az egésznek a valódi okáról, de ezekben az emberekben soha nem tudtam száz százalékosan megbízni, úgyhogy végül addig halogattam, amíg sehová nem mentem el.

Leszámítva egyetlen egyet: karácsony előtt Attila atya tartott egy egy napos lelkigyakorlatot, olyat, mint amilyeneken fiatal korunkban olyan sokszor részt vettünk vele, és amilyenben már elég rég nem volt részünk. Ő az egyetlen ember, akivel mindent meg tudunk beszélni, aki nagyon régóta ismer már minket, aki mindig szívesen fogad és bármiben azonnal segít, azt hiszem abszolút ő a lelki vezetőnk, akiben mindketten maximálisan megbízunk. Semmi extra nem történt, csak a szokásos mély beszélgetések, játékok, és az egyéni gyónás és lelkibeszélgetés, viszont már úgy hiányzott ez nekünk, mint a sivatagban a víz. Amikor hazamentünk, mindketten éreztük, hogy valami helyrerázódott bennünk (nagyon fájt a fejünk is), aztán számításaink szerint pár napon belül megfogant Ákos.

Ez az egész történet azért nagyon fontos, mert akkor végre rájöttem, hogy a katolikus vallás pontosan ugyan úgy képes csodákat tenni, képes igazán gyógyítani, mint esetleg más szekták, irányzatok, amikben viszont korántsem voltam sohasem biztos, hogy jó irányzatok-e. Azóta pedig még inkább azt gondolom, hogy ebben mindent megtalálok, amire szükségem van, és soha többé nem szeretnék eltávolodni, kikacsintani, és a gyerekeimet is mindenképpen ebbe az irányba fogom terelgetni.

Hát ennyit a foganásról. Aztán az első 3-4 hónap elég kemény volt, sokkal rosszabbul voltam, mint Nórival, egyfolytában égett a gyomrom, amire semmi étel-ital nem használt, rengeteget hánytam, alig tudtam enni valamit. Le is fogytam pár kilót. Aztán a 12-16. hét körül már kezdtem jól érezni magam, és azóta is jól vagyok, egyre többet eszem, néha már túl sokat is. Eddig +14 kg-nál tartok, ami kicsit kevesebb, mint Nórival, viszont a babát nagyobbnak mondják, mint ő volt. Ami persze nem baj. Főleg az elején sokszor voltam rosszul a lisztes-élesztős ételektől (kenyér, péksüti, lángos, palacsinta, gofri, stb), ezeket hosszú órákig nem tudtam megemészteni, felpuffasztottak és teltségérzetem volt. Ezen kívül sokszor érzem, hogy gyorsabban ver a szívem, hogy nem kapok elég levegőt, amit az ekg-n ugyan kimutattak, de viszont vérnyomásmérésnél mindig minden rendben van. Ezeken kívül végig teljesen jól voltam/vagyok, nem vizesedek, nincsenek csíkjaim, stb. Bár most a vége felé a séta/mozgás nehezemre esik, rosszabb fizikumom van mint Nórival volt, de ez gondolom annak is köszönhető, hogy vele az 5. hónapig lovagoltam, és néha úszni is elmentem, Ákossal viszont az égvilágon semmit sem csináltam, leszámítva a sok sétálást, rohangászást (kutyák, Nóri, Balaton miatt).

Bár mielőtt megfogant, mégegy lányt szerettünk volna, egészen a legelejétől fogva száz százalékban biztos voltam benne, hogy fiú lesz, és ez a 12. heti ultrahangnál már ki is derült. Hálistennek eddig minden vizsgálaton minden rendben volt, úgy néz ki, ő is teljesen egészséges lesz.

Ami még nagyon fontos, hogy míg Nórinál totálisan tudatlan voltam a terhességgel, szüléssel, gyerekneveléssel és minden egyébbel kapcsolatban, most ahhoz képest rengeteget tudok. Tudom hogy nagyon fontos az, hogy hogyan születik a baba, mert az életére elképesztően nagy kihatással van, tehát mindenképpen a lehető legtermészetesebben szeretnék szülni. Nórinál szerencsém volt, hogy jó kezekbe kerültem, és hagyták őt a maga tempójában megszületni, mindenféle beavatkozás nélkül (bár utólag visszagondolva, volt pár momentum, amik nem sikerültek a legjobban). De most is legalább ilyen természetes szülést szeretnék, de bízom benne, hogy Ákos gyorsabb és könnyebb lesz Nórinál, és emiatt nem fogunk annyira elfáradni, és velem lehet majd az első órákban is. Igyekszem csak a pozitív képeket a fejembe engedni, nem aggódni semmin, remélem, hogy így minden szépen fog alakulni.