Már egy hete készülök írni, csak nagyon kevés időm volt; most viszont legutóbb jó sokat evett és úgy bealudt, hogy lassan 3 órája alszik.... Minden napunk más: van hogy azt érzem, nekem van a legnyugisabb gyerekem a világon, de vannak napok, amikor viszont totál kimerülök, mert keveset alszik és sokat sír.

Körülbelül 3 óránként eszik. Most már ritkán van, hogy 4 óra telik el két evés között, mert többet van ébren, mint az első hetekben, és így nem az ébredés, hanem én szabályozom az étkezéseket. De ő is nagyjából erre a 3 órára van beállva. Átlag 100 g körül eszik még mindig, van hogy kevesebbet, van hogy többet. Szépen gyarapodik, és a hasa is ritkán fáj. Ha viszont fáj, akkor már az evés alatt is nyögdécsel, tekergőzik, sír, pedig látszik rajta, hogy éhes.

Érdekes, hogy már pár hete van este/éjszaka egy időszak, amikor egy etetést átalszik, magyarul két evés között nem 3 óra telik el, hanem 6-7. (Elméletileg ebből lesz majd, hogy átalussza az éjszakát.) Legtöbbször este 9-kor alszik el úgy, hogy előtte 1-2 órával eszik, közötte fürdés, és utána egészen hajnal 2-3-ig fel sem kel. Akkor eszik, és legtöbbször azonnal vissza is alszik. Onnantól már sajnos megint 3 óránként kel, és már nehezebben is alszik vissza. Ezért próbálok este minél hamarabb én is lefeküdni, hogy én is tudjak egy hosszabbat aludni, különben a hajnali kelegetés miatt egész nap fáradt leszek. Reggel 7-8 körül már nem is tudom visszaaltatni, olyankor egy ideig az ágyunkban elvan, aztán amikor már unatkozik, felkelek én is, és a játékai között még ébren van egy darabig. Ezután délelőtt még szokott 1-2 órát aludni, a kora délutáni evés után pedig sétálni megyünk a kutyusokkal, a babakocsiban alszik. (Bár most már az egy órás sétát nem alussza végig, néha sír is...) Délután még alszik egyet, de ekkor már kevesebbet, és sokkal többet van fent.

Már harmadik hete vannak tejkiütések az arcán. Most kezd talán egy kicsit szépülni, elég csúnya volt eddig. Nemrég kaptunk rá zsírozó kenőcsöt, mert nagyon száraz lett az arca, az mintha segítene rajta, de nagyon utálja, ha kenem.

Kb. egy hete kezdett folyni a nyála. Nem mindig, de vannak órák, amikor nagyon folyik. Az okát nem tudom, vagy kezd jönni valami kis fogacska, vagy talán attól, hogy már nagyon értelmesedik és sokat koncentrál. Hangokat ad ki, és nagyon figyel mindenkire, aki a szemébe néz és beszél hozzá. Sokat nevet, mosolyog. A tárgyakat hamar észreveszi, és sokáig nézi, de az emberi arc, beszéd még mindig jobban érdekli.

Nemrég találtam meg Vida Ági babapszichológus blogját (www.kismamablog.hu), hát néha órákig bírom olvasgatni, rengeteg hasznos info, hozzászólás, tanács, magyarázat, stb van fent, nagyon érdekes. Karácsonyra asszem fogok is kérni pár könyvet tőle (pl. Álomba ringató praktikák; Babapszichológia). Ezek alapján Nóri eléggé előre jár mozgás- és értelmi fejlődésben, másfél hónaposan simán azokat a dolgokat tudja, amiket elég lenne három hónaposan tudni. Tudom, hogy még bőven ráér, de már nagyon várom, hogy megforduljon, megfogja a tárgyakat, hangok helyett szótagokat mondjon, stb.

Ez nem Nórihoz tartozik, de VÉGRE LOVAGOLTAM hétvégén, hát elmondani nem tudom ez milyen érzés volt így 5 hónap kihagyás után!!! Tünci nagyon jófej volt, én sem felejtettem el semmit (azért az izmaimon van mit dolgozni még), de maga az érzés az leírhatatlan, nem is értem, hogy emberek hogy bírnak létezni lovaglás nélkül! Olyan jó idő volt, nagy kedvem volt terepre is menni... Már majdnem egy éve nem voltam, hihetetlenül hiányzik, ennél jobb dolgot az életben elképzelni sem tudok! Keresem a szavakat, de erre nincsenek! :)

Az utolsó egy hétben Nóri rengeteget fejlődött. Magam is meglepődtem, amikor néha rácsodálkoztam, hogy mennyire értelmes és ügyes. Most már nagyon sokáig tud figyelni. Ha beszélünk hozzá, nagyon koncentrál, és ha jó artikulálva magánhangzókat mondogatunk neki, néha a száját úgy csücsöríti, mintha utánozni akarná. Ilyenkor van, hogy el is mosolyodik, úgyhogy most már nem csak álmában vagy magában mosolyog, hanem az ember szemébe, ami nagyon jó érzés. A játékokra, hangokra is figyel, de sokkal jobban szereti, ha beszélünk hozzá. A no-cumi elv mellett még mindig kitartok, és egy re jobban örülök, hogy nem használja, sokkal értelmesebb így, és biztos, hogy hamar meg fog tanulni beszélni. Nagyon meg is erősödött, hason fekve sokáig fent tudja tartani a fejét, jó magasra fel tudja emelni, és úgy nézelődik.

Nagyon érzem, hogy már most mennyire lehet fejleszteni a gyereket, és mennyire számít, hogy az ember játszik vele, beszél hozzá. Biztos vagyok benne, hogy a fejlődése szempontjából már most nagyon fontosak ezek a dolgok. Anyukám megmutatta az ő feljegyzéseit rólam, körülbelül ugyanezeket tudtam én is ennyi idősen, kivéve hogy én már 4 hetesen hasról hátra fordultam. Nóri ebben még kicsit lemaradt, mert már lassan 5 hetes, de ami késik, nem múlik.

Az utóbbi egy hétben egy kicsit a következetességem ellenére feladtam egy kicsit abból az elvemből, hogy mindig csak a kiságyban aludjon el. Egyszerűen már kezdtem nem bírni, hogy ennyit sír elalvás előtt, úgyhogy sokszor elaludt a karomban, csendben, hang nélkül, nyugalomban, ami azért összehasonlíthatatlanul jobb érzés volt, mint idegesen ülni a kiságya mellett, ahol ő üvöltött, én meg teljesen fölöslegesen simogattam a hátát. Persze amint elalszik, leteszem, ilyenkor a legtöbbször már nem kel fel, nem sír. Azért nem mindig csinálom így, mert tényleg szeretném, ha később is el tudna majd aludni önállóan a kiságyban -, de kicsit törekszem arra, hogy ne sírjon annyit, hogy ne érezze azt, hogy magára hagyom és nem segítek neki. Azt mondják, 3 hónapos korig nem lehet elrontani, elkényeztetni egy gyereket, viszont nem tesz neki jót, ha sokat sír. Persze ez nyilván nem azt jelenti, hogy az első nyekkenésre kikapkodom.

Hétfőn a védőnő 4250 grammot mért meztelenül, ami nagyon sok, egy hónap alatt majdnem 1 kilót hízott. Hogy mennyit eszik, csak nagyon ritkán mérem, mert jól eszik és mindig jól lakik, de általában 100 g körül szokott enni. A hosszát is lemérte. Érdekes, hogy a kórházban állítólag mindig többet mérnek, mint amennyi valójában, mert születésekor 55 cm-t mondtak, most viszont csak 54 cm, pedig sokat nőtt azóta. A fejkörfogata 35 cm volt, most 38. Minden rendben volt, a kutacsára mondta egyedül, hogy túl nagy még, ezért most több D-vitamint kell adnom neki.

Közben sikerült eladnunk a lakást, és a ház is szépen halad, nagyon remélem, hogy egy hónap múlva ilyenkor már költözünk! Elsősorban a kutyusok miatt várom, nagyon nehéz nekem velük egész nap.

Az altatás rész már egész jól megy - vagy lehet hogy csak én szoktam hozzá jobban a síráshoz -, mindenesetre legtöbbször a kiságyában alszik el, hason, hosszabb-rövidebb sírdogálás után, mikor milyen passzban van. Ha sokat sír, próbáltam, hogy jobb-e ha kiveszem, de ugyanúgy sír tovább a karomban is, úgyhogy valószínűleg nem az a baja, hogy bent kell lennie az ágyában, hanem egyszerűen fáradt. Úgyhogy megnyugodtam, hogy nem én vagyok a gonosz anya, aki hagyja sírni az ágyában a gyerekét. Ilyenkor addig simogatom a hátát-fejét, amíg el nem alszik.

A hasfájás, az megint egy másik kérdés. Sajnos néha látom, hogy fáj a hasa, ilyenkor hason fekve rúgkapál és jobb neki háton - de úgy meg nehezebben alszik el. Ilyenkor ki kell bírni, hogy sokáig sír, aztán elmúlik, alapvetően nem hasfájós, mert az sokkal durvább lenne, remélem nem is lesz az.

Az éjszakáink továbbra is szuperek! Elalszik este 8-10 között, és csak hajnali 1-3 között kel fel enni, de utána hasra fektetve azonnal visszaalszik, legtöbbször egy hangot sem ad ki. Aztán újra felkel 4-6 óra között, ekkor már elég éber, ezért háton rakom vissza a kiságyába, hogy amennyit akar, még ébren maradjon. Van, hogy egy órát is elgügyörészik magában (ezalatt én már alszom), aztán később úgy alszik el, háton. Reggel 8-9 körül kelünk. Nappal én már nem alszom, tulajdonképpen elég az éjszakai, vagy ha fáradt vagyok, este 8 körül én is lefekszem vele. Bárcsak így maradnának az éjszakák! Zoli legtöbbször fel sem kel egész éjjel, pedig ott alszik mellettünk. :)

Most inkább az a dilemmám, vajon normális-e, hogy van olyan hogy sokat alszik és két etetés között 5-6 óra is eltelik, de van hogy már 2 és fél óra után meg kell etetnem, mert nem akar aludni és sír. Ez persze a két legsarkalatosabb eset, általában olyan 3-4 óránként eszik. De mégis egy nap előfordul ez is, az is. Látszólag ez így jó neki, de nem tudom, hogy ez a rendszertelenség normális-e, illetve nem ettől fáj-e a hasa néha. Nagyon sok idő akkor telik el két etetés között, ha evés után sokat van fent és csak későn alszik el. Ilyenkor azt gondolnám hogy majd kevesebbet alszik, de nem, sokszor így is alszik 3, akár 4 órát, és akkor már nagyon sok idő telik el. Megcsinálhatnám, hogy megetetem még mielőtt elalszik, de akkor az meg túl kevés.

Egyre többször tudunk vele ide-oda elmenni vendégeskedni, jobban viseli, és talán én is jobban tudom kezelni az ilyen helyzeteket. A tegnapi napot majdhogynem teljes egészében az OBI-ban töltöttük, meg kellett venni a házba az összes csempét és járólapot, a fürdőszobába a kádat, wc-t, mosdót, és még egy biztonsági bejárati ajtó is került a csomagba - ezeket elméletileg ezen a héten már mind be is építik. Nórit is vittük magunkkal babakocsiban, és konkrétan végigaludta az egészet - délelőtt 3 órát, délután 2 órát, nagyon jófej volt. Mondtam is, hogy ha ilyen jól alszik, minden nap jövünk az OBI-ba. :)

Lilla még pár hete kiírt néhány zenét egy CD-re (komolyzene), ha Nóri nyugtalan, sír és nehezen alszik el, legtöbbször bekapcsolom. Érdekes, hogy megnyugszik tőle, viszont nem feltétlenül alszik el rá. Inkább csendben nyitott szemmel hallgatja, aztán lassan alszik csak el.

A szüléssel kapcsolatban jutott eszembe még valami, amit nem írtam le. Gabi (a szülésznőm) mondta még többször is a szülés után, hogy mennyire meglepődött azon, hogy milyen erős voltam, és hogy rajtam múlt, hogy a célegyenesben már végülis gyorsan ment minden. Szerinte biztosan a lovaglástól, illetve hogy elég jó kondiban voltam végig a terhesség alatt és előtt is. Állítólag a baba is érzi a szüléskor, hogy az anyja mennyire akar neki segíteni, és ez is sokat számít a későbbi életében. Viszont lehet, hogy ez volt az oka annak is, hogy nem sírt fel rögtön, mert állítólag nagyon gyors volt neki a tempó és elfáradt. Nem tudom, ezekből mi igaz. Mindenesetre én magamat többnyire szerencsétlennek és nagyon kiszolgáltatottnak éreztem - ehhez képest viszont nagyon jól esett, hogy egy olyan valaki látott erősnek egy nehéz helyzetben, aki már sokszáz nőt látott szülni...

Nóri egyre ügyesedik, értelmesedik, egyre többet néz az ember szemébe, ilyenkor összeráncolt szemöldökkel koncentrál. Hason fekve a fejét most már könnyen át tudja fordítani, és fent tudja tartani. Ez csak sírás közben kellemetlen, mert sokszor fent tartott fejjel sír és nem teszi le, ettől ugye elfárad és mérges is lesz, úgy kell lenyomni, hogy megnyugodjon. Éjszaka továbbra is sokat alszik és nem nagyon sír, maximum 10 percet a második etetés után, de azt sem mindig. Meztelenül már 3800 g, sokat eszik, jó étvágya van, hálistennek van is bőven mit ennie.

Egyre jobban megy a kutyákkal és Nórival egyedül való sétálás. Mazsi nagyon normálisan, láb mellett sétál végig, csak akkor kell kiengedni, ha pisil vagy kakil. Simán hozzá lehet kötni a babakocsihoz, és gyönyörűen jön mellettünk. Csipi már nehezebb eset, ő ugye fiú létére sokkal többet is pisil, és szeret előre menni. Nem húz ő sem, de csak előrébb megy mindig egy kicsit, és akkor rángathatja az ember. Őt nem tudom a babakocsihoz kötni, fogni kell a pórázát, de már az is nagy segítség, hogy Mazsi ilyen jófej. Ő egyébként is sokkal bújósabb lett, mióta Nóri megvan. Na persze ez nem azt jelenti, hogy az alap hülyeségeit elfelejtette - továbbra is kissé szelektív a hallása, póráz nélkül totál kezelhetetlen, és Csipivel együtt múlt héten megöltek egy macskát... szóval ha vadásznivaló állatot vagy másik kutyát látnak, akkor minden addigi tudományukat hirtelen elfelejtik.

Sajnálom őket egyébként, hogy itthon dekkolunk egész nap, nagyon kéne nekik a sok mozgás. Alig várom, hogy költözzünk. A ház egyébként szépen alakul, október végén szeretnénk költözni. A lakásra volt egy vevőnk, aki elég mocsok módon, mikor már nyakig benne voltunk a papírmunkában, visszamondta az egészet... Sajnos Nóri születése miatt az ügyvédhez nem jutottunk el a tervezett időben, így a foglalót sem küldte el, pedig akkor biztosan nem mondta volna vissza... Persze hogy közben az összes hirdetést levettük, az ingatlanosokat lemondtuk, és így buktuk az esetleges vevőket, kezdhetünk mindent előről, és közben nagyon kéne az a pénz.

Szenvedek az idióta TGYÁS, anyasági támogatás és családi pótlék papírjaival is, még egyiket se tudtam beadni, mert minden nap mást olvasok, hogy mit és hogyan kell hozzá csatolni, hogyan kell beadni, kitölteni... Sose értettem az ilyesmihez, és persze hogy senki nem tud segíteni, vagy ha igen, mindenki mást mond. Ajánlom, hogy utólag kifizessék az augusztusi hónapot is, mert ebben a hónapban konkrétan egyikünk sem kapott fizetést (Zoli későn írta alá a szerződést, és ő is csak köv. hónapban kapja meg az augusztusit), és ez rendesen hazavágott minket. Node lesz ez még így se.

Na hát még akartam írni pár dolgot ami nem olyan jó, de most látom hogy milyen pesszimistára sikeredett ez a bejegyzés, úgyhogy nem írok többet, mert egyébként jól vagyunk, Nórival minden szép és jó, egyre jobban imádom! :) Ennél több meg nem is kell. :)

Kezdenek hasonlítani egymáshoz a napjaink. Bár nappal még órára pontosan csak nehezen tudnám megmondani, mikor kel, de ami szinte mindig fix, azok az éjszakák. Nagy mázlink van, hogy éjjel jobban alszik, mint nappal. Este tulajdonképpen akármikor alszik el (általában 10-11 között), utána szinte mindig először kb. 2-kor kel fel, eszik, és már alszik is, aztán már csak reggel 6 körül kel újra. Ekkor már nehezebben alszik vissza, de még visszaaltatom, mert eszem ágában sincs még 6-kor felkelni, úgyhogy a következő kelésekor, 9-10 körül kelek én is vele. Így végül is éjszaka elég sokat alszunk, de hogy egyhuzamban nem tudok pár óránál többet aludni, ez azért elég fárasztó.

Napközben egyszer el szoktunk menni sétálni. Van, hogy a két kutyát is viszem magammal, elég jól lehet tolni fél kézzel a babakocsit és fél kézzel vinni a két kutyát, csak kicsit lassabban haladunk. Még ki kéne tapasztalnom, hogy pontosan mikor menjünk sétálni, mert fél óránál többet még nem szoktunk menni, és ha hazaérünk, rögtön felébred, pedig fél óra nagyon kevés. Utána pedig nyűgös és nehezen alszik vissza, sokszor épp akkor alszik el, mikor már 3 órája evett, és akkor a 3 órából 4-5 óra lesz.

Itthon minden egész szépen működik, de sajnos nagyon kizökkenti, ha elmegyünk valahová, úgyhogy elhatároztam, hogy még egy ideig nem nagyon viszem sehová, csak ha muszáj. Egyik este a barátainkhoz mentünk át, gondoltam majd jól elalszik ott csendben, de nem. Az elején még elvolt ébren, aztán mikor nyűgös lett és sírni kezdett, megetettem, pedig még nem is telt el 3 óra, de gondoltam attól megnyugszik és elalszik. Hát nem, sírt tovább, és sehogy se lehetett megnyugtatni, úgyhogy eljöttünk. A kocsiban elaludt, itthon úgy tettem be a kiságyába, de aztán nemsokára felébredt és még vagy egy órát nyűglődött és sírt, mire elaludt.

Gabival beszéltem ma, jól esett. Kár, hogy ez a vele való kapcsolat csak a terhesség-szülés idején van meg, pedig jól esne néha személyesen is találkozni és hallgatni a tanácsait. Sajnos sokan sokfélét mondanak mindennel kapcsolatban, nem győzöm gyűjteni az információkat, és nehéz kiválogatni a hasznosat és igazat. Inkább annak a véleményére adok, akiről tudom, hogy a saját gyerekeit jól nevelte, de akinek a gyerekében valami nem tetszik, annak a tanácsát el is felejtem gyorsan. Meg akiről tudom, hogy van tapasztalata, szülésznők, védőnők.

Sajnos nehezen adom fel az elveimet (bár lehet, hogy ez jó?), szóval ha valamit kitaláltam, hogy ez így jó lesz, akkor abban nagyon következetes vagyok. Viszont közben nem tudom, jó-e. Néha nagyon szeretném, ha lenne mellettem valaki, akinek az a munkája, hogy nekem segítsen itthon - tanácsokkal, tapasztalatokkal, megnyugtatással.

Az első megijedésem után többen is megnyugtattak. Tulajdonképpen normális, ha egy csecsemő sír, csak mivel az első héten kb alig hallottuk a hangját, ezért volt furcsa később. Még így is nagyon örülhetünk, hogy éjszaka legtöbbször csendes és gyorsabban visszaalszik, és csak nappal, elalvás előtt sírdogál egy kicsit. Ezt is csak azért, mert elalvás előtt már nem szeretném kivenni a kiságyából, hogy ne szokjon rá a karban elalvásra.

Kicsit ritkábban eszik, most már legtöbbször inkább 4 óránként, mint 3, az etetést nagyjából igény szerint csinálom. Volt már, hogy mikor már majdnem 5 órája nem evett és még mindig aludt, megpróbáltam felkelteni, de akármit csináltam, aludt tovább. Úgyhogy inkább mindig megvárom, hogy felkeljen, úgysem tudom felkelteni.

Evés után nappal egyre többet van fent, de amíg nem látom, hogy álmos, addig nem is próbálom altatni, abból csak hosszú sírás lenne. Ha már sokat pislog és ásít, akkor teszem le, amitől persze azonnal felpattan a szeme, először nyöszörög, aztán sír, ha nagyon sír, forgatom hasról hátra, hátról hasra, aztán egy idő után általában elalszik. Ha mégse, és nagyon sír, akkor egy-két percre kiveszem, míg megnyugszik, és újra visszateszem. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez jó módszer-e, de tényleg nem akarom, hogy a karomban aludjon el mindig.

Ma voltunk először sétálni egy fél órára, végigaludta. Viszont amikor hazaértünk és le kellett vetkőztetni, vissza kellett tenni az ágyba, akkor sajnos felébredt, és sokáig nem volt hajlandó elaludni. Meg kellett etetnem újra elég hamar, utána még elég sokat sírt megint, mire végre elaludt. Úgyhogy ez a séta amilyen jó volt, utána annyira szétszedte a napirendet.

Evés és alvás között, amikor éber, egyre értelmesebben néz. Az első héthez képest nagyon sokat fejlődött, képes ráfókuszálni az emberi arcra, és sokáig figyeli, összeráncolt homlokkal. Ha beszél vagy énekel neki az ember, még jobban figyel. És nem csak az arcra, hanem a tárgyakra is ránéz már, bár kevésbé ügyesen, de néha még követi is a tekintetével. Ha háton fekszik és mellette van egy játék, megfogni még nem próbálja, és csak véletlenül nyúl hozzá, de a kezével egyértelműen arrafelé hadonászik.

Már várom, hogy még tudatosabb legyen, hogy ne csak álmában mosolyogjon. És azt is várom, hogy végre kimehessünk a lovardába - úgy érzem, már képes leszek felülni Tündérre is (elképesztően hiányzik a lovaglás), Zoli meg addig eltologatja a babakocsit. Bárcsak minden hétvégén egyszer így kijutnánk!

A sokat alvó nyugis babából a második hétre nyugtalanabb baba lett. Míg az első héten ha letettem, azonnal aludt, most az altatás okozza a legnagyobb gondot. Fogalmam sincs, hogy egy ekkora babának mennyit kellene aludnia, és etetések után mennyit kellene fent lennie. Csak annyit tudok, hogy kb. 3 óránként kell etetni. Éjszaka hálistennek nem nagyon van vele gond, egy késő esti és egy késő reggeli etetés között még kétszer kel fel, de sokkal könnyebben és gyorsabban visszaalszik a kiságyában is.

Nappal viszont legtöbbször nagyon nehéz visszaaltatni etetés után. Általában belealszik az evésbe, és néha a büfiztetésbe is, de amikor elmúlik a tej altató hatása, felélénkül. Egy ideig jól elvan karban, aztán kezd nyűgösebb lenni, sokszor a végén már semmilyen pozíció nem jó neki.

De itt jönnek a nevelési gondok. Mivel szeretném, ha nem szokna rá, hogy karban vagy cicin alszik el, a kiságyban próbálom altatni, ami legtöbbször kínszenvedés. Leteszem hasra, simogatom a hátát, egy ideig nyögdécsel, rúgkapál, aztán sír. Ilyenkor ahelyett hogy kivenném (hogy ne szokja meg, hogy kiveszem), hátára fordítom. Ekkor egy időre megint megnyugszik, de aztán megint nyögdécsel, megint sír, hiába simogatom. Akkor megint megfordítom, és ez így megy valameddig. Vagy én nyerek, vagy ő. Ha nagyon sír és már sehogy nem lehet megnyugtatni, kiveszem. Ha sikerül elálmosodnia, van hogy végül elalszik.

Nem tudom, jó-e, amit csinálok. Talán majd meghozza a gyümölcsét és pár hét múlva szépen el fog aludni a kiságyában, talán nem. Mindenesetre tényleg nagyon nem szeretném, ha  rászokna a karban vagy cicin altatásra, később ebből elég nagy kellemetlenségek lehetnek. Ráadásul még ha így alszik el, akkor se mindig lehet letenni anélkül, hogy ne ébredne fel és kezdődne az egész előről. Viszont nem tudom, van-e más módszer a kiságyban altatásra. Ja és cumit sem vagyok hajlandó használni. Egyébként szépen eszik, van elég tejem, emiatt nem szokott panaszkodni.

Nagyon nyugisan és jól teltek az első napok. Nagyon jó baba volt, szinte egyáltalán nem sírt, ha nyöszörgött, megetettem, attól megnyugodott, és újra elaludt. Sokan jöttek látogatni, minden nap többen is, Zoli anyukája, anyukám, apukám, Bálint, Lilla többször is, Zoli nagymamája, Gyuri és Bence, Balázs és Bori, és még sorolhatnám. Szinte minden nap hozott valaki ebédet, de egyelőre úgy éreztem, nekem is nagyon sok időm van, mert tényleg rengeteget aludt.

Ekkor még nem számoltam az órákat, teljesen igény szerint etettem, altattam, nem is volt semmi gond. Nem értettem, más anyukák-apukák miért vannak úgy ki az újszülöttjüktől, mert mi sokat aludtunk, sokat pihentünk.

Nóri a következő napokban rengeteget aludt, és szinte egyáltalán nem sírt, csak nyöszörgött, ha valami nem tetszett neki. Első nap megpróbálkoztunk a szoptatással is. Pont ekkor jött be Gabi megnézni, mi van velünk - hálistennek, mert segített egy kicsit az etetésben. Sokat beszélgettünk Bogival is, a szobatársammal, akinek már a második gyereke volt Liza, így végig nagyon sok mindenben tudott segíteni.

Jöttek látogatók is, reggel Zoli, és később anyukájával együtt mégegyszer; illetve anyukám, apukám, tesóim Lilla, Bálint, és a nagymamám; és estefelé még Ági is benézett, akinek nagyon örültem, mert elég rég nem láttam már.

Az első estén elvitték fürdetni a csecsemősök, és mondták, hogy jó lenne, ha otthagynám náluk éjszakára. Nagyon csalódott lettem hirtelen, hiszen már előző éjszaka is alig bírtam ki, hogy nem volt velem... Mikor érte mentem, kérdeztem, hogy nem lehetne-e mégis, hogy velem marad. Azt mondták, ilyenkor nagy az esély, hogy álmában bukik, és ha nem ébredek fel rá, baj lehet. Mondtam, hogy már csak felébredek, ha fulladozik a gyerek - erre azt felelték, hogy saját felelősségre magamnál tarthatom. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta, naná hogy nem vittem nekik vissza.

Aztán éjjel azért megszenvedtem vele, mert amilyen kis nyugis volt nappal, annyira sokat sírt éjszaka. Ekkor indulhatott meg a bélműködése, mert hallottam, ahogy kuruttyol a hasa. Éhes is lehetett, de még nem volt tejem, vagy rosszul szoptattam, nem tudom. Mindenesetre sokat sírt, és szinte csak a függőleges pozíció volt neki kényelmes, ami viszont egy idő után nekem nem volt kényelmes. Amúgy is nagyon fáradt és álmos voltam, és így még jobban kifáradtam. Aztán valahogy mégis sikerült néhány órát aludnunk. Nem tettem be a helyére, velem volt végig az ágyamban. Nagyon jó volt magam mellett tudni, nézni ahogyan alszik, érezni a babaillatát.

Másnap nappal megint nagyon nyugis volt, nem is sírt, és rengeteget aludt. Rájöttem, hogy egyetlen dolog miatt nyűgös csak: ha éhes, úgyhogy szoptatással mindig azonnal meg lehetett nyugtatni. Tanulva az előző éjszakából, én is sokat aludtam nappal.

Reggel Zoli jött látogatni; délután apukám testvéréék Eszter és Bandi; anyukám testvéréék Judit, Emese, Bence; nagymamám unokatestvére Guszti; és legutoljára anyukám unokatestvéréék, Zsuzsi, Maja, Anna, Balázs, Olivér. Kimerített a sok látogató, mert állni is nehezen bírtam, viszont örültem nekik és szívesen beszélgettem velük.

Délutántól másnap reggelig Gabi volt a portán, úgyhogy este kétszer is bejött hozzánk. Megköszöntem neki mindent, és beszélgettünk arról, hogy milyen élmény volt az egész. Ez valahogy olyan jól esett, hogy sírni lett volna kedvem. Azóta is egyébként elég sírós lettem, pedig én nagyon nem voltam az. Rájöttem, hogy a fájdalmakon túl tulajdonképpen mennyire szép volt az egész, és hogy milyen hatalmas dolog történt velem. És hogy mekkora felelősség zúdult rám.

Éjszaka aztán az előzővel ellentétben hálistennek nagyon jó baba volt, egyáltalán nem sírt, csak kétszer felkelt, evett és aztán aludt tovább. Így én is többet tudtam aludni.

Reggelre már egész jól voltam, tudtam ülni is, a járás is gyorsabban ment. Ahogy Bogival előző este megbeszéltük, reggel megkérdeztük az orvosokat és csecsemősöket, hogy ma hazamehetünk-e. Miután kiderült, hogy mindkettőnkkel minden rendben, beleegyeztek és elkezdődtek az utolsó vizsgálatok. Elvitték őket megmérni, majd kértek, hogy etessük meg őket, hogy lássák, mennyit esznek. Mivel Nóri ez előtt egy órával evett, és éppen elég mélyen aludt, sehogy sem tudtam belediktálni két kortynál többet. Visszavittem a csecsemősöknek, elmondtam hogy mi a helyzet, mire ők kevertek egy hatalmas adag tápszert, hogy akkor ezt etessem meg vele, mert biztos nem szopik jól... Hát eszem ágában sem volt belenyomni szegénybe a tápszert, tudtam jól, hogy semmi baj nincs az evésével, csak éppen nemrég lakott jól. Ráadásul tápszerellenes is vagyok.

Közben meghozták a zárójelentést, az anyakönyvi kivonatot, a lakcímkártyát, az eügyi kiskönyvet, úgyhogy már biztos volt, hogy hazamehetünk, így az a tápszer a csapban landolt. Kapott még egy BCG oltást, aztán elkezdtünk pakolni. Örültem, hogy végre hazamehetünk, de valahogy sajnáltam is. Nagyon megszerettem ezt a kórházat, valahogy nem volt igazán kórház jellege, és szinte mindenki egytől egyig nagyon kedves és segítőkész volt. És tudtam, hogy otthon már nem fogok tudni ennyit pihenni, még akkor is, ha hetekig otthon leszek a babával, lesz azért házimunka rendesen.

Zoli 1 óra körül jött értem, még az utolsó pakolnivalókat együtt összeraktuk, Nórit átöltöztettük és megpelenkáztuk, betettük az autós hordozóba, és irány a szabad levegő! Jól esett kimozdulni. Nóri az autóban rögtön elaludt, és csak órákkal később, itthon kelt fel.

A terhesség alatt végig minden rendben volt, a vérképem, a cukorszintem, a baba egészsége, az összes lelet, ultrahang, NST, stb. Egyedül a streptococcus tenyésztésem lett pozitív, ami miatt sajnos a szülés előtt antibiotikumot kellett kapnom. Mivel még így is volt esélye, hogy a baba megfertőződik, eléggé féltem ettől. Mástól egyébként nem, magától a szüléstől sem, csak inkább izgatott voltam, hogy milyen lesz.

Eredetileg Bálint Sándor volt a nőgyógyászom, akinél én is születtem, és akihez a 30. hétig jártam terhesgondozásra. Sajnos ő már nyugdíjas mivolta miatt nem vállal szüléseket, ezért átkerültem Kovács Zoltánhoz, aki szintén a Szent Imrében, szintén a természetes szülés híveként dolgozik. Ez az elv nekem nagyon fontos volt, szerettem volna minél kevesebb beavatkozással, természetes úton szülni a gyerekemet, mert tudtam, hogy számára ez a legjobb a későbbi életére nézve is.

Bálint Sándor még augusztus 14-ére írta ki Nóri születésének időpontját, Kovács Zoltán ezt megváltoztatta augusztus 22-re, mert fiatalabbnak gondolta. Mivel ő éppen augusztus 25-ig szabadságon volt, ezért benne volt a pakliban, hogy nem nála, hanem egy ügyeletes orvosnál fogok szülni. De ez engem nem érdekelt különösebben, sokkal fontosabb volt, hogy ki lesz a szülésznőm, mert tulajdonképpen ő az, aki végig ott van és segít a szülésnél, az orvos pedig csak ha baj van, akkor avatkozik be.

Szintén a természetes szülés híveként Molnár Gabit választottam szülésznőnek, akivel már a terhesség alatt is többször találkoztunk. Nagyon szimpatikus volt már az első pillanattól. Csendes nyugodtsága és hozzáértése engem is megnyugtatott, tudtam, hogy minden rendben lesz.

Augusztus 18-án este kezdődött valami. Először a derekam fájt, pont olyan volt, mint amikor megjön. Aztán éjszaka már az alhasam is fájt, szabályos 5-10 perces időközönként. Sejtettem, hogy ez még nem az a kategória, amikor rohanni kell a kórházba, de mivel a fájdalom miatt nem tudtam aludni, éjszaka elkezdtem összepakolni a kórházi cuccot. Másnap egész nap ugyanígy folytatódott, talán csak egy picit erősödött. Közben rózsaszínes-átlátszós ragacsos folyásom lett, ami sejtettem, hogy a nyákdugó lehet.

Már reggel beszéltem Gabival, mert nem tudtam, mit csináljak, menjek be a kórházba vagy sem. Ő rám bízta a döntést, mert érezte, hogy a szülés még odébb van, de tudta, hogy ha bemegyek, az jobban megnyugtat. Nem is a fájások miatt izgultam, hanem nem tudtam, nyitva van-e a méhszáj, szivárog-e a magzatvíz, mert akkor a streptococcus miatt antibiotikumot kellene kapnom.

Főleg emiatt úgy döntöttünk, hogy este 10 körül bemegyünk a kórházba. Bent először megvizsgáltak, majd felraktak NST-re, ahol látták, hogy tényleg vannak fájásaim, ezért felvettek. Zolit hazaküldtem, mert mondták, hogy a szülés azért még messzebb van.

Éjszaka és másnap délelőtt ugyanígy folytatódott, de délutánra érdekes módon szinte teljesen elmúltak a fájások. Nem értettem és ideges voltam, mert éjszaka alig tudtam aludni annyira fájt, és most meg elmúlt... Már lassan 48 órája fájt, és még mindig semmi. A vajúdóból már mindenki elment szülni, pedig én jöttem közülük legelőször. Közben a hangulat egyébként jó volt, nem voltunk sokan a vajúdóban, megismerkedtünk egymással és sokat beszélgettünk. Az ügyeletes orvosok és szülésznők is mind nagyon kedvesek voltak, a fájásokat leszámítva jól éreztem magam.

Aztán este 8 körül, amikor a vajúdó és az összes szülőszoba is teljesen kiürült (tök egyedül voltam bent), végre erősödtek a fájások, amit NST-n is lemértek. Egyre durvábban fájt, egyre sűrűbben, egyre hosszabb ideig. 9 körül szóltam Zolinak hogy jöjjön, és az orvosok Gabit is felhívták. Mire Zoli megjött, már kb. percenként voltak fájásaim, alig szűnt meg. Mikor Zoli átöltözött, azonnal mentünk a szülőszobára, pedig Gabi még nem jött meg.

Azon kívül, hogy egyedül voltam, annak is nagyon örültem, hogy éjszaka szülök, mert az alternatív szülőszobának (ahol volt franciaágy, matrac, szülőszék, fitt-ball labdák, bordásfal, és egy nagy sarokkád is) nagyon jó hangulata volt - félhomály, mécsesek, hangulatvilágítás, relaxációs zene. Közben Gabi is megérkezett.

Szóval minden tökéletes volt, leszámítva, hogy a fájások annyira erősek voltak, hogy brutálisan szenvedtem. Először állva a bordásfalba kapaszkodva volt kényelmes, aztán térdelve a matracon egy labdára támaszkodva. Aztán Gabi kezdte megtölteni a kádat és belementem. Nagyon kellemes volt, picit lecsillapította a fájdalmat, de nagyon gyorsan tágította a méhszájat, úgyhogy lassan itt is felerősödtek és a végére szinte elviselhetetlenné váltak. Zoli folyatta a vizet a hasamra, végig ott volt és segített amiben tudott.

Tudtam, hogy a streptococcus miatt nem szülhetek a kádban, ezért amikor végre jöttek a tolófájások, ki kellett szállnom. Kínszenvedés volt minden fájás, ráadásul székelési ingerem is lett. Ezért elmentem wc-re, de persze ott is jöttek a fájások, nem volt kellemes érzés... Aztán ráültem a szülőszékre, és Gabiék szép lassan előkészítették a lepedőket a szék alá, hogy ha megszületik, oda szülessen. Ekkor már az ügyeletes orvos, Olawuyi Samuel is bent volt.

Aztán Gabi egyszer csak azt mondta, fel kellene mennem az ágyra. Csak másnap tudtam meg, hogy azért, mert nagyon beödémásodott a gátam, és nem akarták hogy bármi baj legyen. Pár tolás után, mikor már nagyon éreztem a fejét és nagyon szerettem volna minél előbb megszülni, gátvágást kellett csinálniuk. Ez után szinte a következő tolásnál kijött a feje és az utána következőre a teste is, 00:52-kor. Nagyon nagy megkönnyebbülés volt. Gabi felvette, megnézte, és aztán rögtön rám rakták kb. 10 percre, a köldökzsinórt addig nem vágták el. Nagyon jó érzés volt, ahogy ott pihegett rajtam csupaszon. Közben a méhlepény is kijött.

Viszont Nóri sajnos nem sírt fel, csak nyöszörgött, ezért Gabi levegőt fújt az orrába és szájába, de még így se sírt igazán. Elvitték megmérni és felöltözni, közben engem valahogy összekapartak és egy lepedővel a lábam között felálltam megnézni őt. Mivel még mindig nem sírt igazán, mondták, hogy el kell vinniük egy inkubátorba, ahol majd reggelig melegen tartják. Ez nagyon rosszul esett, mert úgy képzeltem, velem lesz egész éjszaka, de persze fontosabb volt, hogy rendbejöjjön.

Át kellett mennem egy másik hagyományos szülőszobába, ahol Samuel összevarrt. Ez egy újabb kellemetlen dolog volt, mert azt hittem vége a fájdalmaknak, de mégse volt vége. Még érzéstelenítővel is eléggé fájt, ráadásul remegtek a lábaim, kezeim, mindenem a kimerültségtől. A varrás után otthagytak minket Zolival majdnem 2 órára. Ezt többnyire alvással töltöttem, de közben végig annyira üresnek éreztem magam, nagyon szerettem volna, ha ott van mellettem Nóri, és tudom hogy jól van, de nem volt ott... Ha nem lett volna a gátvágás és ha rendesen felsír, akkor ott a másik szülőszobában maradhattunk volna hármasban két órát, és utána éjszaka is velem lehetett volna az osztályon, de nem így alakult...

2 óra után ki kellett mennem wc-re. Azt gondoltam, simán kimegyek és visszajövök, de hirtelen sok vért vesztettem és nagyon ki is voltam merülve, így a wc-ről visszafelé hirtelen elszédültem, nem láttam nem hallottam. Zoli valahogy megtartott, aztán lefeküdtem és elmúlt. Nem gondoltam, hogy ennyire el fogok fáradni. Aztán Gabi is bejött, mondta hogy jobban van a baba. Valahogy összekapartak, beültettek egy tolószékbe és átvittek az osztályra, ahol először megnéztük Nórit - csendben aludt a jó melegben -, aztán bevittek egy kétágyas szobába. Egy lány volt ott még a babájával, akivel napközben találkoztunk már a vajúdóban, örültem neki. Zoli és Gabi bepakolták a cuccaimat, és aztán magamra hagytak.

Reggelig megint csak kb. 2 órát aludtam (ez már a harmadik ilyen nap volt). Nagyon kivoltam, járni alig bírtam, ülni egyáltalán nem. Aztán valahogy mégis lezuhanyoztam, aztán amint lehetett, elmentem Nóriért, és innentől végre már folyamatosan velem volt.