Már első nap kiderült, hogy csak csütörtökön mehetünk majd haza, mert sajnos akik éjfél után születtek, már a következő napra számítanak, és 3 napot bent kell tölteni. Nem lenne baj amúgy, mert jó itt, szeretem ezt a kórházat. Csak Nóri miatt szerettem volna minél hamarabb hazamenni, mert nem mondta, de azért tudtam hogy nagyon hiányzom neki. Zolival minden nap bejöttek látogatni, deezek nagyon rövidek voltak és láttam rajta, hogy mennyire szomorú, amikor el kell válni, és nem érti, miért nem megyünk haza.

Ákossal minden rendben volt végig, megvizsgálták a hallását, ami tökéletes, kapott bcg oltást, minden nap vitték fürdeni. Első nap 150g-ot fogyott, de már ekkor rendesen szopott, úgyhogy nem aggódtam. Első nap egy háromágyas szobábban voltunk ketten egy fiatal lánnyal, akivel tök jókat beszélgettünk, és az ágyam is a falhoz volt tolva, saját zuhanyzónk volt, és volt pelenkázó is a szobában. Aztán kedden sajna átköltöztettek egy másik szobába, ami kétágyas volt, de egy idősebb anyukával kerültem össze, aki nem annyira volt szimpi. Ők viszont hazamentek szerdán, úgyhogy az utolsó éjszakán egyedül voltam a szobában, ami nagyon jólesett, sokat tudtam pihenni.

Az éjszakák egész jók voltak, este 8 és reggel 7 között csak 2x kelt, éjfélkor és 3-kor. Olyankor mindig kicseréltem a pelust (mert hallottam már korábban hogy kakilt), utána azonnal megszoptattam, elég volt neki egy mell, és már aludt is, mellettem az ágyban. A szoptatás nagyon jól ment, sokat evett, volt is sok tejem (előtej). Csak egy kellemetlenség volt, hogy iszonyatosan fájtak a mellbimbóim, kisebesedtek, olyan erősen szopta. De persze ettől még ugyanúgy muszáj volt szoptatnom, és nagyon örültem hogy Ákos ilyen ügyi. Kedd este a doki megnézte a gátam, minden rendben vele. (Szeptember 19 éppen az ő feleségének és a lányának is a születésnapja, úgyhogy nagyon boldog volt ettől a dátumtól.)

Alapjában véve sokkal de sokkal jobban éreztem magam fizikailag, mint Nórival, persze ez annak volt köszönhető, hogy gyorsabb volt az egész, nem fáradtam ki annyira, és hogy most nem volt gátmetszés, csak picit repedtem és picit varrtak, így ülni, pisilni, kakilni is egész jól tudtam.

Teljesen másképp kezdődött, mint Nórival volt. 18-án reggel még misére mentünk, aztán Annáék és Boriék átjöttek, csináltunk ebédet, nálunk ettek, és ott voltak fél 3-ig. Aztán elmentek, Nórit lefektettem, elaludt, én is lepihentem, és rá 10 percre elkezdett folyni a magzatvíz. Erre abszolút nem számítottam, nem is értettem először hogy mi van, de persze nem ijedtem meg, csak Nórival ugye a fájások már 48 órával a magzatvíz elfolyás előtt elkezdődtek, most meg semmi nem fájt. Gabit hívtam azonnal, ő megnyugtatott hogy minden rendben, de két órán belül érjünk be a kórházba. Úgyhogy Zoli anyukája átjött Nórihoz, mi bementünk a kórházba, megvizsgáltak, felvettek, de azon kívül hogy folyt a magzatvíz, semmi egyéb nem volt. Úgyhogy Zoli haza is jött, és le is tudta fektetni este Nórit. Közben nst-n olyan erős összehúzódások látszottak, hogy csodálkoztak is h semmit sem érzek, én meg előre örültem, hogy ez most gyorsabb lesz, mint anno. Gabi hívott kétszer is, hogy mi a helyzet. Kaptam antibiotikumot is 4 óránként. Kb. fél 10 volt, amikor elkezdem érezni a fájásokat, ekkor már kb 6 órája folyt a magzatvíz, és csak 1 ujjnyira voltam nyitva. Az elején még abszolút nem volt vészes, de persze fokozatosan erősödött. Végül Zolit éjfél után nem sokkal hívtam fel hogy jöjjön, és Gabinak is akkor szóltak. Zoli kb 1-kor, Gabi fél 2-kor ért be, és rögtön mentünk a szülőszobára. Ekkor már kezdtek nagyon kellemetlenek lenni a fájások, de még messze volt a vége. Folyamatosan erősödtek, sűrűsödtek. A legjobb pozíció az volt, ha állva kapaszkodtam a bordásfalba fájáskor, muszáj volt valamit markolnom, szorítanom. Gabi 2-3x tette fel az nst-t közben, és fájáskor meg is nézte, hol a baba feje és hány ujjnyira vagyok tágulva. Elég rossz volt, mert olyankor feküdnöm kellett, de viszont nem tartott sokáig. Elég lassan tágultam, és a baba is lassan jött lefele, úgyhogy amikor beszálltam a kádba, már nagyon szenvedtem, de még csak bő 2 ujjnyira voltam nyitva. Nórinál a kádban először lassultak a fájások, majd hirtelen felgyorsultak -, most a lassulás kimaradt, megint erősödtek és sűrűsödtek, a végén már teljesen elviselhetetlen volt. De megnyugtatott, hogy megengedték a vízben szülést, ami végülis bénán alakult, mert Gabi pont leeresztette a vizet, hogy ne kelljen kiszállnom pisilni, hanem oda pisilhessek, de mire leeresztette, már éreztem a baba fejét, jöttek a tolófájások, és az üres kádban turbó sebességgel 2-3 nyomás után kint is volt Ákos, pontban hajnali 5 órakor. Nagyon hálás voltam neki, hogy a vége gyors lett, mert már igazán kezdtem nem bírni, a kádas fájások tényleg eszméletlen durvák voltak...

Az is sokkal jobb volt most, hogy rögtön megkaptam, és nem is vették el tőlem, nem vitték el, mert vele minden rendben volt, nem fáradt úgy el, mint Nóri. A kádból ki kellett jönnöm, lefeküdtem az ágyra, és akkor még sajna volt pár fájás, mire kijött a méhlepény. Kb 10 perc múlva vágták el a köldökzsinórt, aztán még 10 perc múlva ott hagyták Zolinak, engem meg átvittek egy másik szobába összevarrni (csak repedtem, nem volt gátmetszés), meg kitörölni. Nagyon kellemetlen volt, bár kaptam érzéstelenítőt, de már nagyon elegem volt a sok fájdalomból. Aztán végre vége lett ennek is, visszavittek a szobába, és otthagytak minket hármasban még kb egy órát. Oldalt feküdtem és Ákos ügyesen szopizott, Zolival beszélgettünk, meg néha elbóbiskoltunk. Már 7 óra volt, mikor ki kellett menni a szobából. Előtte a kádban lezuhanyoztam, az nagyon jól esett, mert tiszta vér voltam mindenhol, Gabi Ákost is lefürdette, felöltöztette, Zoli összeszedte a cuccokat, és mentünk át az osztályra. Nagyon gyenge voltam, de azért korántsem annyira mint Nórival, át tudtam menni a saját lábamon. Ákost csak egy percre vitték el vitamint kapni, és onnantól velem volt.

Gabinak nagyon hálás vagyok, hogy végig ott volt, hogy annyira nyugodt volt és végig bízott bennem. Nórinál is pont ilyen volt, úgyhogy már tudtam, mire számítsak vele kapcsolatban, de utólag mindig annyira jó rágondolni, hogy nem egyedül kellett végigcsinálnom, hanem ott volt, mindig tudta hogy mi történik, mi fog történni, és nagyon nyugodtan, de mégis nagyon határozottan tette a dolgát. Nagyon megbízom benne, és nagyon jó hogy ő is megbízik bennem, és a kezdetektől fogva tudja, hogy képes vagyok nulla beavatkozással, nulla gyógyszerrel, teljesen természetesen megszülni a babát. Nála nem opció, hogy bármi természetellenes dolgot kapjon a kismama, egyszerűen meg se kérdezi, nincs ilyen. Csak a szülés van, tisztán, nyugodtan, magától, ahogyan lennie kell. Meg hát azért az az ember, akit beengedsz a szülésedre, látja a legnagyobb mélységeket és magasságokat, sokkal többet lát, mint bárki más az életedben. Zoli is bent volt persze, de ő inkább megfigyelőként volt jelen, segíteni nem igazán tudott.

Tehát végülis sokkal gyorsabb és jobb volt az egész, mint Nórival, aminek nagyon örültem. A magzatvíz elindulásától kezdve csak 15 óra telt el, de az első 5 órában semmi fájás nem is volt, tehát csak 10 óra volt az egész -, Nóri 48-ához képest semmi. Mégis azért iszonyatos volt persze... viszont megérte, mert sikerült újra természetesen szülni, és teljesen egészséges is lett.

Régebben azt gondoltam, majd a második gyerekemet külön blogba írom, de rájöttem, hogy később nem tudom majd a két gyerekkel kapcsolatos gondolatokat, történéseket kettéválasztani, így maradnak egy blogban, maximum majd külön bejegyzésben írok róluk. Nagyjából két hét múlvára vagyok kiírva Ákossal, így még gyorsan megpróbálom leírni az eddigi élményeimet vele kapcsolatban.

Miután Nóri annak idején az elhatározásunkat követő második hónapban megfogant, gondoltunk, másodszor is így lesz. Hát nem így lett, 9 hónapot vártunk rá. Én eléggé aggódtam már a végén, sokminden megfordult a fejemben, hogy ez mitől lehet, persze lelki dolgok, hiszen fizikailag egészségesek voltunk. Zoli persze nem aggódott, de a férfiak már csak ilyenek. :) Sokszor gondoltam, hogy el kellene menni segítséget kérni bizonyos emberekhez, akik talán többet tudnánk mondani az egésznek a valódi okáról, de ezekben az emberekben soha nem tudtam száz százalékosan megbízni, úgyhogy végül addig halogattam, amíg sehová nem mentem el.

Leszámítva egyetlen egyet: karácsony előtt Attila atya tartott egy egy napos lelkigyakorlatot, olyat, mint amilyeneken fiatal korunkban olyan sokszor részt vettünk vele, és amilyenben már elég rég nem volt részünk. Ő az egyetlen ember, akivel mindent meg tudunk beszélni, aki nagyon régóta ismer már minket, aki mindig szívesen fogad és bármiben azonnal segít, azt hiszem abszolút ő a lelki vezetőnk, akiben mindketten maximálisan megbízunk. Semmi extra nem történt, csak a szokásos mély beszélgetések, játékok, és az egyéni gyónás és lelkibeszélgetés, viszont már úgy hiányzott ez nekünk, mint a sivatagban a víz. Amikor hazamentünk, mindketten éreztük, hogy valami helyrerázódott bennünk (nagyon fájt a fejünk is), aztán számításaink szerint pár napon belül megfogant Ákos.

Ez az egész történet azért nagyon fontos, mert akkor végre rájöttem, hogy a katolikus vallás pontosan ugyan úgy képes csodákat tenni, képes igazán gyógyítani, mint esetleg más szekták, irányzatok, amikben viszont korántsem voltam sohasem biztos, hogy jó irányzatok-e. Azóta pedig még inkább azt gondolom, hogy ebben mindent megtalálok, amire szükségem van, és soha többé nem szeretnék eltávolodni, kikacsintani, és a gyerekeimet is mindenképpen ebbe az irányba fogom terelgetni.

Hát ennyit a foganásról. Aztán az első 3-4 hónap elég kemény volt, sokkal rosszabbul voltam, mint Nórival, egyfolytában égett a gyomrom, amire semmi étel-ital nem használt, rengeteget hánytam, alig tudtam enni valamit. Le is fogytam pár kilót. Aztán a 12-16. hét körül már kezdtem jól érezni magam, és azóta is jól vagyok, egyre többet eszem, néha már túl sokat is. Eddig +14 kg-nál tartok, ami kicsit kevesebb, mint Nórival, viszont a babát nagyobbnak mondják, mint ő volt. Ami persze nem baj. Főleg az elején sokszor voltam rosszul a lisztes-élesztős ételektől (kenyér, péksüti, lángos, palacsinta, gofri, stb), ezeket hosszú órákig nem tudtam megemészteni, felpuffasztottak és teltségérzetem volt. Ezen kívül sokszor érzem, hogy gyorsabban ver a szívem, hogy nem kapok elég levegőt, amit az ekg-n ugyan kimutattak, de viszont vérnyomásmérésnél mindig minden rendben van. Ezeken kívül végig teljesen jól voltam/vagyok, nem vizesedek, nincsenek csíkjaim, stb. Bár most a vége felé a séta/mozgás nehezemre esik, rosszabb fizikumom van mint Nórival volt, de ez gondolom annak is köszönhető, hogy vele az 5. hónapig lovagoltam, és néha úszni is elmentem, Ákossal viszont az égvilágon semmit sem csináltam, leszámítva a sok sétálást, rohangászást (kutyák, Nóri, Balaton miatt).

Bár mielőtt megfogant, mégegy lányt szerettünk volna, egészen a legelejétől fogva száz százalékban biztos voltam benne, hogy fiú lesz, és ez a 12. heti ultrahangnál már ki is derült. Hálistennek eddig minden vizsgálaton minden rendben volt, úgy néz ki, ő is teljesen egészséges lesz.

Ami még nagyon fontos, hogy míg Nórinál totálisan tudatlan voltam a terhességgel, szüléssel, gyerekneveléssel és minden egyébbel kapcsolatban, most ahhoz képest rengeteget tudok. Tudom hogy nagyon fontos az, hogy hogyan születik a baba, mert az életére elképesztően nagy kihatással van, tehát mindenképpen a lehető legtermészetesebben szeretnék szülni. Nórinál szerencsém volt, hogy jó kezekbe kerültem, és hagyták őt a maga tempójában megszületni, mindenféle beavatkozás nélkül (bár utólag visszagondolva, volt pár momentum, amik nem sikerültek a legjobban). De most is legalább ilyen természetes szülést szeretnék, de bízom benne, hogy Ákos gyorsabb és könnyebb lesz Nórinál, és emiatt nem fogunk annyira elfáradni, és velem lehet majd az első órákban is. Igyekszem csak a pozitív képeket a fejembe engedni, nem aggódni semmin, remélem, hogy így minden szépen fog alakulni.

Még van egy-két hetem Ákos születéséig, úgyhogy igyekszem pótolni mindent Nóriról, ami kimaradt az elmúlt hónapokban.

Tavasszal realizálódott bennem, hogy tulajdonképpen mekkora probléma Nóri félelme az idegen gyerekekkel szemben, és hogy valamit mindenképpen kezdeni kell ezzel. Sajnos sosem jártunk sűrűn játszótérre, főleg a sok egyéb program miatt, de amikor megyünk, egész egyszerűen fél a gyerekektől. Van olyan is, hogy elsírja magát pusztán azért, mert egy idegen gyerek a méteres körzetébe merészkedett... Semmit sem csinálnak vele ezek a gyerekek, nem hogy nem bántják, de legtöbbször még csak hozzá sem szólnak, csak éppen ők is arra játszanak. Főleg akkor esik kétségbe, ha fiú az illető, illetve ha már fent van valahol, ahonnan nem tudom kimenteni. Legszívesebben tök egyedül lenne a játszótéren, mert amúgy nagyon ügyes és imád játszani - csak gyerek ne legyen. Ha valaki van azon a játékon amin ő is, akkor szabályosan menekül, vagy eleve oda sem megy.

Nagyon bízom az óvodában, hogy majd oldja a félelmét, és hozzászoktatja a gyerekekhez. Az ovihoz most a kistesó miatt egyébként fél éves haladékot kaptunk, így januárban kezdi majd. Viszont éppen ma voltunk egy ismerkedős délelőttön az oviban. Szerencsére a csoportja egész rendes, kezelhető gyerekekből áll, cigányok nincsenek is, és az óvónők is nagyon rendesek, főleg az egyik nagyon szuper. Úgyhogy a mai nap sem sikerült rosszul, bár persze senkihez nem ment oda, és vele kellett mennem mindenhová, viszont nem volt sírás, kétségbeesés. Egyébként a legtöbb gyerek szintén magában játszott, viszont ők nem félelemből, csak ez a korosztály nem igényli még annyira a közös játékot.

Amúgy ismerős gyerekekkel, vagy ha csak 1-2 szelíd gyerek van, illetve nagyobbakkal és felnőttekkel teljesen felszabadult. Egyedül akkor van baj, ha sok idegen gyerek közé kerül, és a játszótér pont ilyen. Sajnos a mi águnkon nincsenek korabeli gyerekek, Atival és Levivel ritkán találkozunk, de egyébként ők is nagyobbak, és sajnos a barátaink körében sincs a közelben vele hasonló korú gyerek. Pedig nagyon kellene valaki, akivel együtt játszóterezhetne, akivel sokat lehetne együtt.

Igyekszem nagyon észnél lenni, és lehetőség szerint sokszor vinni gyerekek közé, viszont arra hamar rájöttem, hogy erőltetni semmi esetre sem szabad, mert azzal sokkal nagyobb ijedtségek okozunk, amit utána nagyon nehéz elfelejteni. Viszont azt is tudom, hogy nem szabad annyiban hagyni, úgyhogy minél finomabban, de próbálom rávezetni a szociális életre. Nagyon nehéz ezekben a helyzetekben higgadtnak maradni, nyugalmat árasztani, mosolyogni, illetve nekem is meg kellett tanulnom, hogy idegen gyerekekkel, szülőkkel felvegyem a kapcsolatot, beszélgessek velük, mert Nóri is abból tanul leginkább, hogy látja a szüleit nyitottan közeledni idegenekhez. Viszont ha jól sikerül egy-egy ilyen alkalom, és látom felszabadultan játszani, az elképesztő örömmel tölt el, ezért érdemes csinálni.

Titkon kicsit reménykedem benne, hogy Ákos majd vagányabb gyerek lesz, mert Nórit imádom hogy ilyen jó, szófogadó, okos, kitartó, stb, de egy fiú már semmiképp se legyen olyan gyáva, mint ő. Remélem, hogy bátor lesz és közvetlen az emberekkel, és ebből majd Nóri is tanulni fog, neki is segít majd. Ebből a szempontból egy elevenebb, "rosszabb" gyereket sokkal jobban tudnék most értékelni és sokkal jobban tudnék neki majd örülni. Na ezt sem gondoltam volna, hogy egyszer még ilyet írok. :)

Biztos, hogy nekem nagyon nehéz lesz a következő fél év, de az a célom, hogy egyik gyerek se szenvedjen hiányt vagy hátrányt a másik miatt. Ákost szeretném ugyanolyan nyugodtan, precízen nevelni mint Nórit, viszont Nórit is mindenképpen szeretném az eddigi foglalkozásokra elvinni: úszni, énekelni, és az óvónők azt mondták, udvar időben bármikor bemehetünk majd hozzájuk játszani, amit mindenképen ki is fogok használni. Nagyon remélem hogy az első 1-2 hónap után sikerülni is fog.

Egyébként sok mindenben ügyesedett, nagyon jól tud már futóbiciklivel biciklizni, egy kicsit már tudja hajtani magát a hintán, imád trambulinon ugrálni (na persze ezt is csak ha nincs ott más gyerek), lehet neki bonyolultabb, hosszabb meséket olvasni, stb stb. Pár hónapja magától elkezdte az SZ, S, ZS hangokat különválasztani és ügyesen mondani, persze még nem száz százalékos, de egyre jobb. Az L egészen néhány héttel ezelőttig viszont még egyáltalán nem ment, demost mintha leesett volna neki a tantusz, és ha nagyon odafigyel akkor már egész szépen sikerül L-lel mondania egy-két szót, bár elég erőletetten hangzik még. Ha gyorsan beszél, akkor még nem használja, mert megmaradt benne hogy J-vel mond mindent, de ha kérünk tőle egy-egy L-es szót, akkor kimondja, és tetszik is neki. Érdekes, hgy az R helyett is L-et akar most emiatt mondani, mert ugye az is J volt eddig, pedig az ugye teljesen más, és még bőven ráér vele. Ha olyan szó van, amiben J is meg L is szerepel, az mondjuk teljes káosz egyelőre. De szépen alakul, pedig azt hittem, már sose fog menni, más vele egykorú gyerekek már bőven használják.

Amiben talán kevésbé ügyes, az a szavak, szövegek megjegyzése, sajnos úgy tűnik, a nyelvérzékét az apjától örökölte... Viszont dallamokat hibátlanul és tisztán megjegyez, és fizikailag is nagyon ügyes sokmindenben (játszótéren is kiemelkedően ügyi - ha nincs ott senki..). Ha bátrabb lenne a veszélyesebb dolgokhoz is, akkor hihetetlen dolgokra lenne képes.

Ügyesen eszik egyedül már szinte bármit, viszont sokszor, főleg reggelinél és uzsonnánál nagyon lassú, sokszor úgy kell kérni minden falatnál, hogy kapja be, rágja össze, nyelje le.

A kistesót nagyon várja már, folyton mondogatja, hogy mit fog vele csinálni, mit fog neki tanítani, és kerdezgeti hogy mikor bújik már ki. Biztos vagyok benne, hogy nagy szeretettel fogja fogadni, és nem lesz semmi probléma ebből, viszont szerintem a fejében azért kicsit más kép él róla, mint amilyen a valóságban lesz, úgyhogy kíváncsi vagyok, mit fog először szólni majd.

Nemrég a pisivel eléggé szenvedtünk, hol jobb, hol rosszabb időszakok váltották egymást. Bár télen már volt egy jobb időszak, pár hónapja elkezdett megint nem szólni, ha pisilnie kellett. Kb egy hónapja elkezdtem kicsit komolyabban foglalkozni a dologgal, és mostanra sokat javult, szinte 100%-os.

Az a baj, hogy annyi helyre járunk, és indulás előtt mindig elviszem pisilni, meg alvás előtt is, hogy ne legyen baj, sőt régebben ha már egy ideje nem pisilt, akkor is elvittem. Ő pedig ezekkel nagyjából át is tudott vészelni egy napot, szépen rászokott, hogy nem szól, minek is, ha úgyis mindig elviszem őt. Ha nem vittem el, akkor pedig addig tartogatta szólás nélkül, amíg végül be nem csurgott. Ha csak kérdeztem, hogy kell-e pisilni, akkor a válasz mindig nem volt, akkor is, ha tudtam hogy kell neki.

Aztán rájöttem, hogy ez így nem jó, úgyhogy vettünk neki Sparos matricás könyvet, aztán amikor betelt, másfajta matricás foglalkoztató füzetet, és kitaláltam, hogy csak akkor ragaszthat matricát, ha magától szól hogy pisilnie kell, hátha ezzel motiválom. Biztos voltam benne, hogy csak lusta szólni, hiszen ősszel már jobban ment a dolog. Az elején elkezdett egy kicsit szorongani emiatt, volt hogy sokkal többször pisilt be, mint előtte. Aztán hullámzó lett, voltak jobb és rosszabb napok, "sajnos" okos volt, ha akart ragasztani matricát, akkor akkor is szólt, ha nem is kellett pisilnie; ha viszont mással foglalkozott és épp eszébe sem jutott a matrica, akkor esze ágában sem volt szólni. Féltem, hogy emiatt szorongani vagy stresszelni fog, de azt sem szerettem volna, hogy azt érezze, nyugodtan bepisilhet. Hálistennek kitartottam az elveim mellett, és az utóbbi hetekben végre egész jó aránnyal helyére kattant a dolog, de a matricázást még sokáig nem hagyom abba, mert az nagyon motiválja.

A legnehezebb akkor volt, amikor az udvaron játszott, akkor egyáltalán nem szólt, nyilván azért, nehogy be kelljen jönni, úgyhogy olyankor most már mindig kivisszük a bilit, és úgy már több kedve lett hozzá. Ugyanez volt akkor is, ha máshol voltunk, de ott azért a mai napig figyelek arra, hogy biztosan ne kelljen neki, mert nem akarom magunkat leégetni, úgyhogy bizonyos időközönként elviszem. Nyárig nagyon szeretném, ha ez tökéletesen rendeződne, mert Balatonon folyton kint leszünk, és ott is szólnia kell majd. (Ha egyáltalán le tudunk majd menni, de ez más téma.)

Beírattuk az óvodába. Még április elején volt egy nyílt nap, amire mindhárman elmentünk. Bent a csoportban az első fél órában teljesen meg volt szeppenve, nem szállt ki az ölemből, senkihez sem szólt, senkihez nem mert odamenni, semmilyen játékot nem mert megnézni. Idővel egy kicsit oldódott, de látszott, hogy a sok gyerek és a hangzavar nem tetszik neki, és inkább csendes megfigyelőként viselkedett. Aztán amikor lementünk az udvarra, ott nagyon tetszettek neki a játékok, úgyhogy teljesen kinyílt, de azért a gyerekeket itt is inkább kerülte (mint ahogy a játszótéren is kerüli őket, de csúszni-mászni meg imád).

Beszéltem a Malacka csoport óvónőivel, ők szimpatikusabbak voltak, mint a másik induló kiscsoport, úgyhogy valószínűleg ez lesz. Beszéltem a vezető óvónővel is, kérdeztem, hogy a kistesó miatt lehetséges-e Nórit később küldeni oviba. Azt mondta, abszolút lehetséges, csak ettől még mindenképp be kell íratni, és ha felvették, egy nyilatkozatot kell írni, hogy miért nem szeretnénk még járatni. Ez így is történt, beírattuk, most várjuk hogy felveszik-e (de ez szinte 100%, mert körzetes), és majd írunk nyilatkozatot. Azóta sokat gondolkodtam azon, vajon mi lenne neki a legjobb, de végül arra jutottam, hogy fél évig mindenképpen otthon fogom tartani még, januártól pedig  még meglátom, hogy rendesen kezd járni, vagy csak heti pár napot.

Továbbra is járunk zenebölcsire Szedlacsek Katihoz. Nóri a legidősebb a csoportban, viszont a legügyesebb is, Kati komolyan szokta dicsérni, azt mondja, nagyon tehetséges. Nemrég egyedül elénekelt egy dalt a többiek előtt xilofon kísérettel, tökéletes hangnemben, tökéletes szöveggel, ritmussal. Meg is tapsolták, és nagy dicséreteket kapott, Kati mindenkép szeretné, ha tovább járnánk vele (szeptembertől egy darabig valószínűleg másnak kell majd vinnie, nagyon remélem hogy a mama vagy a Lilla rá fognak érni). Jót is tett ez neki, bátrabban adja elő magát azóta. Büszke is vagyok rá, bár őszintén szólva mi is ugyanilyen jól tudtunk énekelni ennyi idősen, és nem érzem ezt kivételes tehetségnek, de állítólag ez ritka. Legyen igaza. :)

Egész ősszel és télen nem volt beteg, tulajdonképpen másfél éves kora óta nem volt lázas, most viszont volt egy kétnapos láza. Valószínű, hogy napszúrást kaphatott, mert semmi egyéb tünete nem volt (egyszer hányt csak, de már a betegség végén, amikor nem volt láza). Az egész két napot összesen 2 db Germicid kúppal megúsztuk, akkor adtam neki amikor nagyon felment a láza, orvost nem hívtam.

Ezzel kapcsolatban sok dolog eszembe jutott magammal kapcsolatban, amiket sokan nem értenek meg, de én egészen biztos vagyok benne, hogy jól csinálom és így akarom csinálni. Először is, a betegség elején sosem adok még lázcsillapítót, hátha magától hamar kimegy belőle (volt ilyen is régen), és a láz egyébként is éppen azért van "kitalálva", hogy kiölje a betegséget. Persze ha egy darabig nem megy le a láza, vagy ha nagyon szenved, akkor nyilván jöhet a kúp. Másodszor, nem adok ibuprofen tartalmú lázcsillapítót, mert arról sok rosszat olvastam (erről megoszlanak a vélemények, és mivel nem értek hozzá, nem vagyok persze biztos benne, hogy az amit adok helyette, sokkal jobb, de legalább a lelkem megnyugtatja). Harmadszor, nem hívok vagy viszem el orvoshoz. Eddig soha nem vittem el ilyen lázas betegség miatt, és amíg nincs különleges tünete, vagy nincs nagyon sokáig rosszul, nem is fogom. Egyrészt nem bízom meg egyetlen orvosban sem. Honnan tudhatná, hogy éppen mi a baja, hiszen egy sima láz ezerféle betegség tünete lehet? Másrészt ha elviszem, akkor ő azonnal valami gyógyszert fog felírni, hiszen mi másért vinném oda, mint hogy meggyógyítsa. A szervezet felesleges mérgezését viszont hülyeségnek tartom, az esetek 99%-ában a lehető legegyszerűbb és legkisebb mennyiségű lázcsillapítóval pár nap alatt meggyógyul. Van, aki ezt felelőtlenségnek tartja, de én éppen azt gondolom, hogy ezzel vagyok tudatos és felelős szülő, aki figyel arra, hogy a gyereke a lehető legkevesebb mérget kapja a szervezetébe. Ezért nem adatom be a nem kötelező oltásokat sem. Ezekhez tartom magam, és nem fogok másképpen cselekedni csak azért, mert mások az első tüsszentésre is orvoshoz rohannak és adják a gyógyszereket.

Végre áttértünk a Bogyó és Babóca mániáról a rendes mesékre. Sok Grimm- és népmesét olvasok neki, amik nehezebb nyelvezetűek, bonyolultabbak, hosszabbak, sokszor kevesebb a kép hozzájuk, és ráadásul néha vannak bennük félelmetes vagy szomorú részek is. Viszont pont ezek miatt szerintem sok területen nagyon fejlesztik őt, plusz nagyon élvezi is őket. Talán ebből kifolyólag is, egyre választékosabban beszél, és egyre érdekesebb témákról lehet vele beszélgetni.

Szeret társasjátékozni, egyelőre legtöbbször még csak színdobókockás játékokat játszunk, mert a számolás még nehezen megy neki. Hálistennek tökéletesen fogadja, ha nem ő nyer, soha nem volt ebből hiszti. Igyekszem is igazságosan játszani vele, hadd tudja meg, milyen az, ha másnak van nagyobb szerencséje, és mivel egyáltalán nem zavarja a dolog, sikerül is. Türelmes is hozzá, kitartó is, úgyhogy öröm vele játszani.

Új hírek: szeptemberre várjuk a kistesót. :) Nórinak is rögtön elmondtuk, és egyre jobban érti hogy miről van szó. Bár ő az elejétől fogva azt mondja, hogy "ha lány akkor jó, ha fiú az baj", sőt egyszer azt mondta, ha fiú, bezárja a szekrénybe :) , mégis úgy néz ki, fiú lesz. Azért ezeket szerencsére inkább viccből mondja, remélem hogy minden rendben lesz köztük. A szeptemberi óvodakezdést emiatt mindenképp megpróbálom egy fél évvel későbbre tolni. Valószínűleg így nagyon nehéz lesz az első pár hónap, de megnyugtat hogy Nóri azért alapvetően kezelhető, nyugodt, segítőkész, úgyhogy remélem nem lesz gond. Sokkal nagyobb bajt csinálnék, ha elküldeném pont akkor, amikor megszületik a kistesó.

Néhány hete kicsit a viselkedése rosszabb lett. Bár azt hiszem, a többi gyerekhez képest ez még mindig jónak számít, de engem ez is felidegesít. Többször mond ellent, nehezebb rávenni bizonyos dolgokra, nagyon makacs és önfejű (pont mint én, úgyhogy ezen nem igazán lepődök meg), jobban felpörög bizonyos helyzetekben, és nehezebb leállítani, kevesebb benne a félelemérzet. Ezek miatt több a hiszti, amikor mégis muszáj valamit megcsinálnia, vagy ha le akarjuk állítani a pörgésből kicsit. Remélem ez csak átmeneti dackorszakos dolog, és hamar túlesünk ezen.

A legrosszabb az, hogy nem akar önállóan enni, pedig már régóta fokozatosan egyre többet eszik egyedül: a levesen kívül már mindent meg tud enni egyedül villával vagy kanállal. De mégis ha egyedül kell ennie, sztrájkol: ötpercenként vesz egy falatot a szájába, akkor is rá kell szólni hogy kapja be, nagyon lassan rág. Itthon nem is engedek neki, muszáj megennie egyedül, olyankor akár egy órán keresztül is eltart, mire befejezi, amit közben általában végigveszekedünk. Ha máshol vagyunk, kénytelen vagyok engedni, mert nem fogok mások előtt veszekedni vele, és gyorsabban kell végezni. Felidegesít, ha én próbálom hagyni hogy legalább kezdje el egyedül, de a kedves rokonok beleszólnak és megetetik. Marha sokat segítenek ezzel a küzdelmemeben, hogy végre rendesen egyen egyedül. Ha etetem, sokkal többet eszik, ha magától kell ennie, csak a töredékét. Pedig nagyon ügyes, nem szokott nagyon mellé menni, nem nyúl az ételhez kézzel, csak villával vagy kanállal, igényes a kezére, szájára is, ha étel van rajta, meg kell törölni. Egész egyszerűen csak lusta. Nagyon remélem, hogy ha legalább itthon nem engedek neki, akkor egy idő után fog enni gyorsabban egyedül, mert ez így elég siralmas.

Alapvetően viszont nagyon okos továbbra is, nehezebb logikai feladatokat is meg tud oldani (vagy egy ilyen fejlesztő logikai játékunk), tízig (néha kis segítséggel) meg tud számolni bármit, a színeket már nagyon régóta tökéletesen tudja, fejből tud rengeteg mesét, történetet, verset, éneket. Érdekes, hogy rajzolni nem szeret, sajnos ebben nem rám ütött, nem is tud még a karikán kívül semmi értelmeset rajzolni. Néhány betűt már elkezdtem neki tanítgatni, de ebben én nem voltam még elég kitartó, pedig biztos hogy már ügyesen meg tudna jegyezni többet is. A szókincse is folyamatosan bővül, többezer szót ismer és használ már, nagyon választékosan beszél. Sajnos az L betűt még mindig nem tudja kimondani, nagyon ritkán véletlenül sikerül neki, de ha már odakoncentrál, akkor mindent J-vel mond.  Szeretném, ha ez nyáron legkésőbb már sikerülne, mert sok szempontból fontos lenne. De egyéb szavakat, amiket rosszul mond, és rendszeresen kijavítjuk, már jól mond: pl. ajtó helyett már tud autót mondani, kémelnyes helyett kényelmes, megizatod helyett megigazítod, stb.

Szerencsére idén az influenza teljesen elkerült bennünket, egyetlen nátha-köhögéssel megúsztuk az egész őszt és telet. Gondolom, majd ha már ovis lesz, nem leszünk ennyire szerencsések.

A haját egyszer a fodrász levágta januárban, nem rövidre, csak kiegyenesítette az alját, mert soha nem volt még vágva. Már nagyon hosszú, a háta közepéig ér, teljesen egyenes és nagyon vékony szálú, selymes, úgyhogy nem nagyon marad benne hajgumi, többnyire kibontva van, egy csattal eltűzve.

Pár hónapja kezdtek kibújni az 5-ös fogai, most már lassan a 20 felé közelítünk, van amelyik még csak félig van kint.

Járunk továbbra is Szedlacsek Katihoz a zenebölcsibe, amit nagyon szeret, és Kati szerint is nagyon ügyes, mondta, hogy mindenképp jöjjünk jövőre is. Nemtom a baba miatt ez hogy fog sikerülni, de remélem azért ha nem is velem, de valakivel eljut majd. Úszni is járunk ugyanúgy kéthetente, ebben is ugyanolyan ügyes és lelkes, mint eddig volt.

Nagyon régen szeretnék már írni, igyekszem bepótolni mindent.

Kb. egy hónappal ezelőtt elkezdett gyorsabban beszélni, ami tök jó, mert nagyon hosszú mondatokat, szövegeket is képes mondani, viszont ilyenkor nem figyel arra, hogy szépen beszéljen, és néha nehezebben lehet érteni. Azért legtöbbször persze mindent lehet érteni, egyre választékosabban, hosszabban beszél, mindent el tud mondani, amit akar. A betűk közül ami még sajna nem megy, az az L, S, CS, GY, TY, és persze az R. Szavakban N helyett sokszor M-et mond, valahogy nehezen hallja a különbséget. Az L-et nem bánnám, ha már végre elkezdené használni, de biztos hogy ez egy küzdelmes dolog lesz.

Furcsa, hogy néhány hónapja elkezdte mondani Zolinak, hogy "nem szeretlek Apa", meg hogy "nem adok puszit", és ezt még most is nehezen neveljük ki belőle. Fogalmam sincs, miért mondja és honnan találta ki, de mintha külön élvezné, hogy ilyenkor az apja szomorú. Érdekes, hogy másnak sose mondott ilyet, csak neki. Tudja, hogy ez rossz, és ha kedveskedni akar, mondja azt is, hogy "szeretek Apa", meg puszit is ad, de mégis sokszor az ellenkezőjével idegesít minket. Nagyon határozott elképzelései vannak, és meg is mondja, ha valami nem tetszik neki. Viszont ebben is és másban is az érzelmekkel nagyon jól lehet rá hatni, ha valaki szomorú amiatt, ahogy viselkedik, legtöbbször megjavul. Mindent ért már, amit magyarázok neki a viselkedésről, viszont (nem kezelhetetlenül, de) sokszor feszegeti a határokat. Ami egyébként nem baj, hiszen a dackorszaknak az a lényege, hogy megpróbálja érvényesíteni a saját akaratát. De azért velem nem járt jól, mert ugyanolyan makacsok vagyunk...

Kevesebbet rajzol mostanában, és még mindig csak a karikánál tartunk, talán ebben nem lesz olyan ügyes, kedve is kevesebb van hozzá.

Viszont a zene egyre jobban érdekli, itthon is rengeteget énekelünk és hallgatunk zenét, ő is egész nap énekel, fújja a furulyát. Hetente járunk a Cserepesházba a zenebölcsire, amit imád. Jó a hangja is nagyon, és rengeteg dalt tud kívülről. Egész biztos vagyok benne, hogy zenei irányba érdemes lesz tovább fejleszteni, meglátjuk.

Megnyugtató, hogy közösségben kezd egész normálisan viselkedni. Az első alkalmakkor mindig visszahúzódó, de azokkal, akiket már ismer és szeret, nagyon jól érzi magát. A kiabálós, vad gyerekektől fél, de érdekes, hogy ha bántani próbálják, most már nem sír és nem szalad rögtön hozzám, hanem kiabál velük, hogy nem szabad, és el is löki őket, ha úgy alakul. Ez egyfelől jó, mert megvédi magát, de azért ilyenkor tud nagyon undok és erőszakos is lenni. Örülök annak is, hogy szívesen marad ott vagy megy el másokkal is akárhová, sose sírt amiatt, hogy elmegyek. Biztató ez a közelgő óvodára nézve.

Már biztos vagyok benne, hogy szeptembertől szeretném, ha ovis lenne, szüksége van a közösségre, szocializációra, ha jön a kistesó, ha nem. Nézegettem a körzetes óvodánk honlapját (Narancs Óvoda), és annyira megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy a lakótelepi rész egyáltalán nem is oda tartozik, csak a patak felénk eső oldala, nagyon hosszan, a HÉVtől egészen a Mogyoródi útig. Ez végig csak családi házas övezet, remélem így több az esély, hogy rendes gyerekek járjanak oda. Alig várom, hogy tavasszal mehessünk nyílt napokra.

Az uszodában is egyre ügyesebb, a víz alatt hosszan úszik (2-3 métert is), csak még egyelőre feljönni nem tud, hogy levegőt vegyen, csak ha kikapaszkodik a medence szélére. Sose esik kétségbe, ha félrenyel, egyszerűen imádja a vizet, akármennyit képes lenne úszni, alig akar kijönni a vízből. Sajnálom, hogy még mindig csak kéthetente járunk, de rájöttem, hogy még mindig jobb, mint hetene egy rosszabb helyre, hidegebb, klóros vízbe, rosszabb oktatóhoz járni. Ez a hely tökéletes, és hálistennek a legjobb oktatót fogtuk ki, nem tudnám otthagyni.

Sajnos az ekcémája minden eddignél nagyobb területen jött elő. Kb. szeptember végén, október elején kezdődött, amikor kicsit elkezdtünk fűteni, és azóta is tart. Szép fokozatosan jött elő, amikor a legdurvább volt, akkor az egész háta, mellkasa, hasa, könyök- és térdhajlatai, foltokban a combján, karján olyan volt... Nagyon viszketett neki és nagyon száraz volt. Napjában többször kentem gyógyszertári zsírozókrémmel, kentem shea vajjal, kentem szőlőmag olajjal, és maximum csak kis ideig nem vakarózott annyira. Amikor már kezdte rendszeresen véresre kaparni magát, akkor kerestem egy jónak tűnő magán bőrgyógyászt, aki azt írta magáról, hogy nem csak a tüneteket kezeli, hanem a lelki okokat is kideríti. Nov. 12-én el is vittük, hatalmas csalódás volt. Rengetegen voltak, mindenkire max 10 perc jutott, már az orvoshoz bemenés előtt meztelenre kellett vetkőztetni a gyereket egy másik szobában, hogy azzal ne menjen az idő... De még így is nagyjából 5 perc alatt kidobott minket, elmondta amit már eddig is tudtunk, hogy valószínűleg örökletes, atópiás dermatitis. Felírt egy fertőtlenítőt és egy szteroidos krémet (Elocom, ott lehetett megvenni horror áron), amiről egyáltalán nem mondta el, hogy szteroidos, itthon jöttünk csak rá, miután már bekentem. Mindezek után pedig 12000 Ft-ot perkáltunk. Nagyon mérgesek voltunk, a fertőtlenítőt ki se váltottuk, és lemondtam a következő időpontot, nem fogom visszavinni oda többet. Ez a krém persze aztán másnapra úgy elmulasztotta az ekcémáját, mintha sose lett volna... Elég durva anyag lehet. Mindenesetre legalább egy hétig semmi nem volt rajta. Egy hét után kezdett megint előjönni, ugyanott, ugyanúgy, de ez várható volt. 2,5 héttel utána, tegnap pedig újra bekentem nagyon vékonyan és csak a legcsúnyább részeken. Talán ilyen ritkán használva nem olyan káros.

Sajnos viszont amikor ez az egész elkezdődött, elkezdett sokszor sírva kelni éjszaka, és mint egy szokás, megmaradt akkor is, amikor már nem viszketett. Azóta is 2-3x felkel éjszaka, nem mindig sírva, de olyankor vizet kér, és azonnal alszik is vissza. Elég zavaró, utoljára pár hónaposan kelt ennyiszer. Meg kéne oldanunk, hogy megtalálja a poharát, mert a nagy ágy végébe vaksötétben nem tud elmenni a hálózsákkal, így mindig a kezébe kell adni.

A bilibe pisilés szinte tökéltetesen megy. 1-2 héttel ezelőttig minden szuper volt, de mostanában sokszor csak akkor szól, amikor már egy egész picit becsurgott neki a pisi, és emiatt néha ruhát kell váltani. Valahogy leszokott róla hogy szóljon. Ha bizonyos időközönként elviszem a bilire, akkor nincs baj, de magától sajnos ritkábban szól, mint ezelőtt. Nem tudom, mi lehet az oka. A kaki viszont szuperül működik, már hónapok óta nem kakilt pelusba vagy bugyiba, csak bilibe, de azt viszont napjában 3-4x is, annyira tetszik neki. De hát inkább ez, mint ami előtte volt.

Most már olyan igazi gyerekesen játszik, hosszú párbeszédeket mond el a babáival vagy állataival. Érdekes az is, ahogy eljátssza azokat a dolgokat velük, mint amiket én szoktam vele csinálni, főleg a rossz dolgokat. Pl. néha bepisilnek a babák, és akkor nagyon szomorú. Vagy rosszalkodik valamelyik állat, és akkor mérges lesz, elmegy a másik szobába és otthagyja őt. Vagy nem akar aludni valamelyik, mondjuk ezt nem értem, mert ő mindig akar aludni. :)

Szinte mindent megeszik továbbra is, jó étvággyal és sokat. Viszont sajnos nem nagyon akar egyedül enni, helyette nagyon szeret könyveket nézegetni, miközben pakoljuk a szájába a kaját. Persze azért amit könnyebb neki is, azt mindig egyedül kell ennie, de ilyenkor lassabban és kevesebbet eszik, és a végén általában átveszem tőle, és akkor még egy csomót eszik. A gyümölcsöt legtöbbször még mindig turmixolom, mert a darabosból sokkal kevesebbet és sokkal lassabban eszik. Igazából így nekem is könnyebb, gyorsabb, nyugisabb.

Néhány hete, talán már egy hónapja, szinte pontosan két éves kora után kezdődött valami, ami azt hiszem, a dackorszak lehet. Mint minden más, ennek a kezelése, a megfelelő reakciók, a mértékletes rendreutasítások elég nagy fejtörést okoznak. A dackorszak ugyanis egy teljesen természetes dolog, ami fontos az önállósodás, a saját akarat kifejezése, a későbbi célok, álmok megvalósítása érdekében. Jó-e tehát, ha az ember megpróbálja minden áron megtörni az akaratot, hogy egy tökéletesen engedelmes, a felnőttek utasítását vakon követő gyerek legyen? Nyilván nem. Jó-e, ha az ember mindig hagyja azt csinálni, amit ő akar, hadd legyen önálló, talpraesett? Nyilván nem. Mint mindig, most is a középút a nyerő, de a legnehezebb is: milyen mértékben és mikor engedjem őt érvényesülni, vagy mondjak neki ellent és utasítsam rendre?

Nórinál hálistennek azért ez a dolog elég jól kezelhető. Ami nála bevált: nem erőszakoskodni számára értelmetlen módon, hanem megmagyarázni, és hagyni, hogy maga döntsön végül jól. Ha kérek valamit, legtöbbször az első reakció az, hogy "nem", vagy hogy "nem ide jövök", "elmegy a Nóri", stb. Ha ilyenkor azt mondom, hogy "jó, akkor egyedül megyek/eszem/csinálom", akkor általában egy kis megfontolás után már jön és csinálja is, hiszen ő is tudja, hogy egyedül maradni, vagy kimaradni az evésből, sétából, bármiből nem jó dolog. Azért persze van olyan, amit még így se szívesen csinál meg, olyankor ígérek neki valamit, hogy ezt és ezt fogjuk csinálni, ha megteszed, és általában meg is teszi. A rendrakás, elpakolás talán a legnehezebb dolog, ilyenkor az ígéretek is nehezen hatják meg. Van, hogy hosszú percekig nyög, sír, szenved attól, hogy tudja hogy meg kell tennie, de nem akarja. Ilyenkor hagyom, hogy egyedül leküzdje magában az ellenállást, és általában idővel elkezd elpakolni. Addig semmi egyebet nem csinálunk, nem is nagyon szólok hozzá, és tudja, hogy csak arra várok, hogy kész legyen. Van rá bármennyi ideje, de meg kell csinálnia.

Ezen kívül sokszor megbeszéljük, hogy mennyire csúnya, amikor nemet mond valamire. Szerencsére a Pöttyös Panni könyvek első kötetében van is egy mese erről, amit rengetegszer elolvastunk, és már ő is sokszor emlegeti. Amikor a kedvemben akar járni, mosolyogva súgja, hogy "igen, igen", pedig néha nem is kérek semmit. Olyankor nagyon meg szoktam dicsérni, és már sokszor elgondolkodik, mielőtt valamire automatikusan rámondaná, hogy "nem". Egyre többször mond tudatosan igent, olyankor persze még jobban meg van dicsérve.

Egyre több helyzetben sikerül pelus nélkül, bugyiban lennie. Otthon már mindig pelus nélkül van, és ha megyünk valakihez, akkor is. Ügyesen szól mindig, ha kell neki, és már nem csak bilibe, hanem wc-be is tud (fölétartom), vagy a fűre, ha éppen kint vagyunk. De még azt nem merem megkockáztatni, hogy a boltba is pelus nélkül vigyem, mert mit csinálok, ha épp ott szól? Nem hiszem, hogy sokáig vissza tudja tartani szólás után. Igyekszem mindig megpisiltetni, ha elindulunk otthonról vagy valahonnan, illetve reggel felkelés után, este fürdés előtt. Sajnos a kaki viszont még mindig nem megy. Nem kakil be, de addig tartja vissza, amíg nem kerül rá pelus. Délutánonként amikor tanítok, Zoli pelusban szokta elvinni sétálni a kutyákkal, mert nem tudná a két kutya mellett még megpisiltetni is, így viszont rendszeresen akkor kakil egyet. A bilibe meg se próbálja, vagy csak pukizik egyet és fel is áll. Pedig ajándékot is ígértem a produktum ellenében, de úgy látszik, még erre várnom kell. Nem tudom, jó lenne-e kikényszeríteni belőle: addig nem adni rá pelust, amíg már annyira kell neki, hogy mindenképp kakilni fog, és olyankor ráültetni a bilire. Talán nem a legjobb ötlet, mert olyankor akár 2-3 napig is visszatartja, ami nem túl egészséges. Így viszont jól megszokja, hogy pelusba kakil.

Gyönyörű mondatokban beszél, mindent kifejez, elmond, amit szeretne, ragoz, toldalékol, stb. Amelyik betűket még nem tudja kimondani: gy, l, r, s, helyettük, g-t, j-t, sz-t mond. A többi betű már megy, és sokszor olyan választékos szavakat is használ, amiket nem tanítottunk neki, csak hallotta valahonnan. A beszédén már abszolút nem aggódok.

Nyár eleje óta az ekcémája teljesen elmúlt, és mióta hazajöttünk, még nem jött elő. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz télen, előjön-e még, jó lenne ha kinőné végre. Hálistennek beteg sem volt már tavasz óta, maximum pár napig folyt az orra, de semmi egyéb. A hasa sem szokott már olyan mértékben felpuffadni, egyedül gyümölcs evés után, de azt meg nem fogom tőle megvonni, és továbbra sem zavarja.

A frufruját elkezdtem lenöveszteni, most már nagyon a szemébe lóg, ha nem csatolom vagy gumizom el. Hátul még mindig egyszer sem volt levágva, jó hosszú már. És nagyon szép egyenes, semmi göndörség nincs benne, szerencséje lesz vele.

Mostanában ha rajzol, szeret graffitot használni (aminek nem örülök, mert csupa feketék a rajzai, de ez még tudom hogy pszichológiailag nem jelent semmi különöset), és szeret közel hajolni, és egészen apró kis firkákat rajzolni, ilyenkor azt mondja,"írok". Nagyon kíváncsi vagyok, mikor kezd el felismerhető dolgokat rajzolni.

Elkezdtünk járni a Cserepesházba zenebölcsire, keddenként egy fél órás foglalkozás, énekelünk, mondókázunk, zenét hallgatunk, mozgunk, táncolunk, lerajzoljuk a zenét, hangszerekkel csörgünk-zörgünk. Az első alkalmatNagyon szereti, de azért ő bírna sokkal többet is, mint fél óra, nagyon rövidnek tűnik. Így viszont legalább odaérünk baba-mama klubra is a Bosira, ahol már régóta ismeri a gyerekeket, és nagyon aranyosan játszanak együtt. Jó látni, hogy ezekkel a jól nevelt gyerekekkel együtt fog felnőni, együtt fognak hittanra, táborokba járni, és egy jó kis csapat fog alakulni a mostani picikből is, mint ahogyan nekünk is megvolt/van a magunk Bosis csapata.

21-én volt 2 éves, éppen aznap jöttünk haza Balatonról. Nagyon jó volt az idei nyár, rengeteg kánikula, kevés rossz idő. Nagyon sokat fürödtünk a Balcsiban, a vizet elképesztően imádta, egyet nem szeretett csak, ha hideg volt, de szerencsére ez nem sokszor fordult idén elő. Karúszó volt mindig rajta, azt elviselte és szerette is, ez teljesen fenntartotta, nem is kellett fogni. Ha leért a lába, akkor folyton ugrált, merült, úszott a víz alatt (érdekes, hogy itt is nyitott szemmel), külön élvezte, ha bedobáltuk, lespricceltük. Nagyon örülök ennek, látszik hogy mennyire imádja a vizet és mennyire biztonságban érzi magát benne.

Már sokszor írtam, hogy mostanában rohamosan fejlődik a beszéde, de az utóbbi hetekben tényleg nagyon durván sokat fejlődött. Jobban, választékosabban, nyelvtanilag is helyesebben beszél, egyre jobban ragoz (nem csak igéket, névmásokat is), jól használja a többesszámot, ki tudja mondani a hosszabb, nehezebb szavakat is, jó hangsúllyal kérdez, hosszú mondatokban beszél, stb.

Nagyon büszke vagyok rá amúgy mindenben, mindig eszembe jut, hogy mennyire tökéletes gyerek. Nem is tudok mondani olyan területet amiben rossz lenne, egyszerűen mindenben ügyes. Sokan mesélik hogy a gyerekük rossz evő, rossz alvó, hisztis, engedetlen, stb. volt, vagy lemaradt valami fejlődésben, én meg mindig csak jókat tudok mondani, és nem azért, mert fényezni akarom, de tényleg semmi rosszat nem tudok rá mondani. Sokszor eszembe jut, amit Márti mondott kb. egy évvel ezelőtt, hogy most már egyre több olyan gyerek születik, akik azért jönnek, hogy a szüleiket tanítsák, és ő is ilyen. Igyekszem is így kezelni, már most sokat tanultam tőle.

A bilizés is egyre jobban megy. Először csak arra jött rá, hogy hogyan kell visszatartani, akkor még én vittem be pisilni, amikor már rég pisilt utoljára, és egyre többször sikerült is. Ilyenkor mindig megmutattuk mindenkinek az eredményt, és nagyon élvezte, hogy mindenki őt ünnepelte (Balcsin voltunk egy páran, hogy jó kis tapsvihar törhessen ki minden egyes sikerélmény után, ez biztosan jót tett). Aztán rájött arra is, hogy szóljon előtte, és most már ha otthon vagyunk, mindig szól, és szinte mindig tiszta marad a bugyi. Ha elmegyünk valahová, azért még pelust adok rá, nehogy baj legyen, de mindig megbeszéljük, hogy mi van rajta, és abba szabad-e. Ő is sokszor megkérdezi, még az utcán is ha épp pisilnie kell, hogy "pelusba szabad?". Tehát akkor is odafigyel, ha épp pelus van rajta, de még nem merem bugyiban kivinni, mert a bilit viszont nem tudom magammal cipelni, a fűbe meg nem szeret pisilni, meg macerás is. Meg aztán ki tudja, hátha épp a boltban jön rá.

A kaki az nehezebb ügy, az akkor jön amikor jön, és csak úgy megy a bilibe, hogy amikor elkezdi nyomni, gyorsan ráültetem (de néha még akkor sem hajlandó bilibe nyomni). Ezen eléggé stresszel, ha épp pelus van rajta, akkor gyorsan belenyomja, nem akar bilire ülni vele, ha viszont bugyi van rajta, akkor képes napokig nem kakilni. Talán ülve még nem tudja nyomni, csak állva. Remélem hamarosan ez is menni fog.

Enni még mindig imád, bármit megeszik. Mostanában nagyon szereti a kenyeret, ezzel azért majd vigyáznom kell, mert Zoli is rengeteg kenyeret eszik, nem szeretném, ha később Nóri is elhízna. Úgyhogy reggelire továbbra is zabkását kap, ami egészségesebb, ebédhez csak ha nagyon muszáj akkor kap kenyeret, uzsira gyümit eszik, és csak vacsorára adok neki sok kenyeret mindenféle egyebekkel. Az étkezések között csak akkor kap más egyebet, ha valami különleges alkalom van (pl. vendégség, ünneplés), és édességet sem adok neki az evések után. Inni még mindig szinte csak vizet iszik, nagyon ritkán megkóstolja a gyümölcslevet, citromos vizet, de a víz az igazi. Este lefekvés előtt pedig kb. 1,5-2 dl vízzel hígított tejet iszik.

Rengeteget tud gyalogolni még mindig, szinte sose kell felvennem, pedig Balcsin minden nap legalább 1,5 km-t kellett menni a partra és vissza, plusz néha az állomásra is lesétáltunk, vagy kimentünk sétálni, motorozni a környező utcákba. És hát a kertben pedig egész nap tevékenykedett. Rengeteget homokozott, hintázott, motorozott, de leginkább a fiatalokkal játszott, akik persze teljesen odavoltak érte. Főleg Olivér volt a leglelkesebb, nagyon szerették egymást. A végére már mindenkit megszokott, mindenkivel közvetlenül viselkedett. De azért ha idegen jött, akkor megszeppent, és sokáig csak nézte őket, nem mert közeledni.

Még mindig sokat alszik, este kb. 9-kor alszik el, és reggel 8-9 között kel, délután pedig kb 1-1,5 órát alszik.

1-2 hete kicsit náthás volt, de olyan elképesztő ügyesen fújta az orrát, mint egy felnőtt. Tudom hogy ezzel is sok anyuka szokott szenvedni, de neki valahogy ez is automatikusan ment.

Továbbra is igyekszem hagyni, hogy legyen gyerek, és normális keretek között hagyni játszani, bohóckodni, szabálytalankodni, örülni. Nem szeretném, ha bármiféle sérülést okoznék neki azzal, hogy bűntudatot keltek benne, vagy nagyon lekorlátozom. Most már megértettem hogy a családban mi történt és történik a legtöbb gyerekkel, és tudom, hogy ezt a vonalat mindenképp el szeretném kerülni. Persze nagyon nehéz kilépni ebből, mert engem is így neveltek, és mert Balcsin együtt voltunk egyfolytában, de legalább már felismerem, és tudatosan küzdök ellene. Remélem, hogy egy felszabadult, boldog ember lesz belőle, akinek nincsenek félelmei is szorongásai, aki megvalósítja az álmait, és mer új dolgokat kipróbálni

Július 1-jén jöttünk le Szabadiba. Előtte való héten még otthon két este sem én fektettem le. Egyszer színházba mentünk, akkor Zoli anyukája fürdette meg és rakta le, semmi gond nem volt vele, simán elaludt. Aztán két napra rá pedig Bettihez mentem a lányokkal, és akkor pedig Zoli fektette le, akkor is minden simán ment. Előtte tulajdonképpen már kb. egy éve nem kellett este altatnom, mindig csak letettem, elköszöntem tőle, becsuktam az ajtaját, kimentem a szobából, és ő elaludt magától. Volt hogy még elég sokáig dünnyögött magában, tehát nem aludt el azonnal, de ez nem zavarta, sose hívott be, sose sírt.

Viszont a második nem ottlevésem utáni este (még Pesten), ahogy kimentem a szobából, szinte azonnal felállt, sírt, engem hívott, és hiába nyugtattam meg, amint kimentem a szobából, megint sírt. Bent kellett maradnom amíg nem aludt el. Direkt nem simogattam, nem nyúltam hozzá, de ott voltam, így aludt csak el.

Aztán lejöttünk Szabadiba, és az új hely még rátett egy lapáttal, első este szintén nem engedett kimenni, de még így is másfél órát ültem bent nála, mire végre elaludt... Akkor sem nyúltam hozzá, hiszen a lényeg az volt hogy ott legyek vele és tudja hogy nem megyek el. Egyértelmű tehát, hogy attól fél, hogy nem vagyok ott.

Azóta eltelt 2 hét, és már szinte minden nap elég hamar, 9-kor alszik el, viszont bent kell lennem vele. Nem is akarok most ezen változtatni, majd maximum ha már újra Pesten leszünk, de addig jó ez így.

Délutánonként is bent vagyok vele amíg el nem alszik. Amikor felébred, elkezd kiabálni hogy "anya gyeje", és ha nem hallom meg azonnal, akkor teljesen kétségbe esik, és keservesen sír. Ilyenkor nagyon sajnálom, majd' megszakad a szívem. Ezt se csinálta eddig, nem tudom, hogy miért van ez.

Még Pesten attól féltem, hogy itt majd nagyon korán fog felébredni, mert nem lehet besötétíteni, mint otthon, és már nagyon hamar világos lesz, csiripelnek a madarak, stb. De az első pár napot leszámítva most már ugyanúgy 8-9 között kel mint otthon. Ennek azért is örülök, mert ezek szerint nem azért alszik ennyit mert otthon besötétítünk, hanem mert tényleg ennyi az alvásigénye.

Közben az a gondolat foglalkoztat, hogy nehogy szorongó, félős gyerek/felnőtt legyen, ezért próbálok nagyon vigyázni, hogy ne korlátozzam túlságosan mindenféle szabályokkal, ne szóljak rá minden apróságért. Igyekszem hagyni hogy önállóan döntsön bizonyos dolgokban, hogy oda menjen ahová akar és azzal akivel akar, hogy nyugodtan közeledjen az emberek és állatok felé, stb. Rájöttem, hogy nem szeretném még mindenáron leszoktatni az ujjszopásról, és az is egyre kevésbé zavar, ha kicsit koszos a keze mielőtt a szájába veszi. Nem szeretném az önnyugtató módszerétől megfosztani, hogy helyette szorongjon és bűntudata legyen tőle. Bőven ráér még leszokni róla.

Próbálkozunk a bilizéssel is, egyelőre még sikertelenül. Pontosan tudja, hogy a bilibe kellene pisilni-kakilni, ezt meg is mondja ha kérdezzük, de csak nem szól előtte. Ha nem adok rá pelust, akkor sem zavarja, ha ott és akkor kakil és pisil ahol éppen van. Néha szól hogy rá akar ülni a bilire, de amint a meztelen feneke a bilit éri, fel akar állni. Biztos vagyok benne hogy a lyuk zavarja (hogy nem olyan mint egy szék), illetve hogy nyomja a fenekét a perem. Ilyenkor mndenáron fel akar állni (akkor is ha adok neki valami érdekeset vagy finomat), tehát még csak nem is üldögél rajta, hogy esélye legyen belekakilni/pisilni... Szerintem még nem ért meg erre a dologra, biztos vagyok benne hogy még kicsi hozzá. Viszont valahogy azt legalább el kellene érnem, hogy szeressen ráülni. Nem szeretném ha ez is szorongálst keltene benne.

Néha egészen rövid hisztiket rendez (sikít, kiabál, sír, csapkod) akkor ha ő mást akar csinálni, máshová akar menni mint ahová én hívom. Ezek sosem tartanak fél percnél tovább, ilyenkor igyekszem nem foglalkozni vele. De folyton azon gondolkodom, hogy vajon ezt jól csinálom-e. Az biztos hogy ilyenkor semmiképp sem engedek neki, hogy semmiképp sem tutjfatom, hiszen a hiszti nem érheti el a célját. De vajon jó-e, hogy ilyenkor csak megmagyarázom hogy miért kell azt csinálni, de ha tovább sír, úgy csinálok mintha ott se lenne?

Rákapott a motorozásra, kint az utcán nagyon szeret motorral közlekedni.

Egyébként nagyon ügyesen beszél, énekel egész nap. Elkezte használni a tárgyesetet és a múlt időt, és az igéket is egyre jobban ragozza.

A Balatonpartra lesétál és hazafelé is a saját lábán jön, pedig akkor már fáradtabb. A legnagyobb melegben is rengeteget szalad. A vizet nagyon szereti, de csak ha jó meleg. Olyankor rengeteget merül, lubickol, beleugrik a vízbe a csónakból, ki-be mászik. Az úszógumit egyáltalán nem szereti, a karúszót is csak rövid ideig. A legjobban azt szereti, ha semmi sincs rajta, úgy jobban tud mozogni. Ha viszont hideg a víz, akkor bele se akar menni, ki akar jönni. A napot jól bírja, egész barna már.

Kb. egy hónapja már a bal alsó szemfoga (3-as) kijött, és a többi három szemfoga is kibújt, de azok még nagyon picik.